342/8. A gőzölgő tálca — Az ergonómiai frissítő

A zöldes villanás nyomában Az Új Vevő büszkén lépett közelebb, ujjait a táblagép kijelzője fölé emelve. A rendszer láthatóan elérte a stabil üzemi hőmérsékletet, és a lebegő csavar egyetlen precíz, fémes kattanással száguldott be a zöld fény melletti miniatűr vájatba.
– Kiváló. Mechanikus rögzítés és optikai státuszjelzés egyetlen összehangolt mozdulatban – jegyezte fel hangosan, miközben az arca még mindig finoman ragadt a sziruptól. – Az automatizált karbantartási ciklus ezzel lezárult. A fal szerkezeti integritása százszázalékos.
A rézfelület ekkor halkan megreccsent, majd egyenletes, halk sziszegéssel visszahúzódott a fal belsejébe, helyén egy szabályos, négyzet alakú nyílást hagyva. Az Új Vevő előrehajolt, felkészülve a szokásos kapcsolási rajzokra vagy a rejtett kábelkötegekre. A mélyedésből azonban egy apró, csillogó réztálca csúszott elő, amelyen egy gőzölgő, édeskés illatú, sűrű fekete folyadékkal teli csésze pihent, mellette egy gondosan meghajtott rézdrót kanállal.
– Egy ergonómiai frissítőállomás a szervizszemélyzet részére! – kiáltott fel elragadtatva Az Új Vevő, és már nyúlt is a csésze felé. – Milyen figyelmes és hatékony infrastruktúra. A hatékonyságot ösztönző beépített protokoll!
Ujjai alig egy milliméterre voltak a csésze fülétől, amikor a sötét nyílás mélyéről, a tálca mögül vékony, fémes kaparászás visszhangzott. Mintha egy nagyon kicsi, de rendkívül türelmes kéz próbálna utat törni magának a rézlemezek mögül.