342/2. Az auditor a fal pulzálásával szembesül — Az önszabályozó repedés

Az Új Vevő pillantása követte a szilánknyi fémdarabot, ahogy az a könyvek labirintusában örökre elveszett. Egy másodpercre megállt, de csak azért, hogy gondosan rögzítse a noteszében: „Eseti alkatrész-diszperzió megfigyelhető. Azonosításra és visszavezetésre váró elem: 1 db, ezüstös, csavar formájú. Kategória: működés közbeni selejtezés, valószínűleg tervezett avulás miatt.” Ez a rövid bejegyzés megnyugtatta. Hiszen a modern rendszerekben a kopó alkatrészek cseréje, sőt, spontán kivetése is bevett gyakorlat lehetett, különösen egy ilyen „organikus” felépítésű, „kézműves” technológiánál, mint ez a fűtésrendszer.
A feszültség továbbra is növekedett, de ezúttal a „folyamatoptimalizálás” iránti buzgalom hevítette. Az Új Vevő elhatározta, hogy mielőtt a „selejtezett” csavar ügyét boncolgatná, mélyebbre ás a „szerves adathordozók” rejtélyeibe. A falon lévő repedés, mely már rég nem szimpla esztétikai hiba volt, inkább egyfajta „interfészként” szolgált, melyen keresztül a rendszerbe lehetett tekinteni. Most azonban feltűnt neki, hogy a repedés szélei mintha _lágyabbá_ váltak volna, szinte vonzották az érintést.
Óvatosan, mintha egy ritka műtárgyat kezelne, Az Új Vevő ujjbegyével megérintette a falat a repedés mentén. A felület enyhén nyúlós, mégis meleg volt, mint valami élő. A szirupos gőz illata felerősödött, és egy halk, mély zúgás kíséretében a fal _enyhén kitágult_. A rézkarok, melyeket korábban csak óvatosan kocogtatott, most maguktól mozogni kezdtek, mintha egy láthatatlan kéz forgatná őket, és újabb, még az eddigieknél is bonyolultabb ábrákat tartalmazó pergamenlapokat tárva fel.
„Dinamikus felület-adaptáció,” jegyezte fel kapkodva Az Új Vevő. „Fűtési rendszer automatikus önszabályozása. A felület rugalmassága és a megnövekedett adatáramlás szoros korrelációban áll.” Az elmélete egyre magabiztosabbá vált, még ha a körülmények egyre kevésbé tűntek racionálisnak is. A rézkarok forgása felgyorsult, egyre hangosabb „KLIKK-KLIKK-KLIKK” ritmust diktálva, és a szirup is sűrűbben spriccelt ki, ragacsos cseppekkel borítva be Az Új Vevő szemüvegét.
Ahogy a szirup lassan lefolyt a lencsékről, egy pillanatra úgy tűnt, mintha a fal egy apró, rézszínű *szemet* villantott volna, éppen a legnagyobb repedés mélyén. Az Új Vevő pislogott, megtörölte szemüvegét, de a látomás eltűnt. „Optikai illúzió,” dünnyögte, „a szirup fénytörése okozza.” Már épp hajolna le újabb mintát venni, amikor a falból egy alig hallható, de jellegzetes _nyögés_ hallatszott. A hang olyan volt, mintha valami rendkívül nehéz, de élő dolog igyekezne kipréselni magából egy utolsó, létfontosságú adatcsomagot.