341/4. A sercegő lapok — A fali hőtágulás

Az Új Vevő zsebkendőt halászott elő a zakója belső zsebéből, és elszántan törölgetni kezdte aranyszirupos ujjait. A textília azonnal hozzáragadt a bőréhez, felerősítve benne a hiábavaló küzdelem kellemetlen érzését. A könyvespolc felől halk, sercegő hang ütötte meg a fülét – mintha a sűrű anyag nedvessége elkezdte volna feláztatni a több évszázados papírt.
„Kémiai összeférhetetlenség,” állapította meg fojtott, szaggatott hangon, miközben szemüvegét feljebb tolta. „A nem megfelelően tárolott, cukortartalmú gépzsír korrodálja a papíralapú dokumentációt.”
Összevont szemöldökkel lépett közelebb, hogy megmentse a leltározási területet a további kártól. Amikor azonban megragadta a kötet gerincét, a könyv meg sem mozdult. A szirup szinte pillanatok alatt üvegszerű kötelékké keményedett a polc fája és a bőrkötés között. A sercegő hang viszont nem a papírból eredt. A polc mögötti téglafal mélyéről szabályos, tompa ütődések hallatszottak, mintha egy beszorult gőzszelep próbálna utat törni magának.
Az Új Vevő megrázta a fejét. Nyilvánvalóan hőtágulás. A hibás fűtési rendszer mostanra érte el a főfalat. Rövid, feszült mozdulattal felírta a leltárívre: „Fali vezetékek gőznyomása kritikus, azonnali statikai felülvizsgálat indokolt.”
Amikor hátrált egy lépést, a sarkánál valami fémesen megcsörrent. Egy apró, csiszolt rézgomb lapult a padlón, amely a gravitáció törvényeire fittyet hányva lassan, egyenletes ritmusban elkezdett felfelé gurulni a lejtős fapadlón – egyenesen a cipője orra felé.