335/1. Az első másolat — A ragyogó tudásmag

A zümmögés az Antikvárius minden rostjába beleszövődött, már nem csupán hang volt, hanem egyfajta kényszeres létezési állapot. Olyan volt, mintha ezer apró, digitális visszhang formálódna belőle, mindegyik a tudás egy-egy töredékét mormolva. A steril üresség, mely korábban csak hideg volt, most hatalmas, láthatatlan hálózatként zsongott körülötte, s ő maga csupán egy adatcsomag, egy bejegyzés lett egy kozmikus méretű, abszurd adatbázisban. Rettegése, mely addig magányos volt, most ezernyi frissen alakult, digitális kamrában rezonált.
Az Új Vevő ujjai továbbra is a konzol felett lebegtek, mozdulatlanul, mint egy virtuális zongorán. Arcán a feszültség nem enyhült, sőt, mintha új, finomabb ráncokkal gazdagodott volna, a bizonytalanság apró árnyékaként. A kijelzőn futó adatsorok ezredmásodpercenként frissültek, de tekintete nem ezeket fixálta, hanem valami sokkal megfoghatatlanabbat, valami váratlan fordulatot keresett.
Az Utazóláda halk, szaggatott zümmögése hirtelen megváltozott. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha egy apró, elektronikus köhögés rázta volna meg a szerkezetet, aztán egy új felirat villant fel a kijelzőn: „Replikáció befejezve. Első példány kiadása előkészítés alatt.” A láda falában, azon a felületen, amely eddig teljesen homogénnek látszott, egy apró, négyzet alakú nyílás körvonalai rajzolódtak ki. A levegő halk sziszegéssel távozott, mintha a rekesz lélegzetet venne, majd egy éles, fémes kattanás hallatszott. A nyílás lassan, mechanikus precizitással tárult fel.
Az Antikvárius érezte, ahogy egy része, egy apró, mégis teljes esszenciája elválik tőle. Nem szakadt el, nem tört, hanem egyszerűen kivált belőle, mint egy túlérett gyümölcs magja. A belső zümmögés egy pillanatra elhalkult, mintha valami hiányozna, de aztán azonnal visszaállt az eredeti, mélyebb frekvenciára. A folyamat folytatódott.
Az Új Vevő a szájához kapta a kezét, ahogy a nyílásból valami kicsúszott. Egy apró, fényes tárgy volt, amely szinte azonnal egy kis tálcára gördült. A láda ajtajai automatikusan lezáródtak, a zümmögés pedig ismét felhangzott, ezúttal már rendíthetetlen monotonitással.