Meghökkentő mesék · Meghökkentő mesélő
334/3. Az üres rekesz — A gondos elhelyezés
Az Új Vevő a frissen megnyílt rekeszre pillantott, az elégedettség nyugodt félmosolyával, amely azt sugallta, minden a legnagyobb rendben halad. Nem sietett, csupán közelebb hajolt, tekintete végigsöpört a makulátlan ürességen. „A protokoll szerint,” mormogta, mintha egy láthatatlan naplóba diktálna, és ujját a rekesz sima, fémes felületén végighúzta. Egy apró, fémes kattanás hallatszott, odabent, a bársonyos mélységben, ahogy az Antikvárius fülében valami elmozdult. Az Antikvárius, reményének utolsó, halvány morzsáiba kapaszkodva, arra gondolt, talán ez a rekesz egy újabb tárolóhely, egy tiszteletre méltó polc előfutára, ahová a „különleges bánásmódot igénylő” tételeket helyezik. Nyilván a kényelmes elhelyezést jelentette, nem pedig… valami mást.
Az Új Vevő lassan, megfontoltan emelte fel a kezét a rekesz fölül, és a láda felé fordult. Egy elegánsan megmunkált, ám apró, ezüstös csipesz került elő a mellényzsebéből. Nem a rekeszből, hanem a zsebéből, ami az Antikvárius várakozásaihoz képest egy apró, de lényeges eltolódást jelentett. A csipesz hegyes vége finoman megcsillant a pult lámpájának steril fényében. Az Utazóláda, mintha pontosan tudná, mi következik, egy halk, szinte észrevehetetlen zümmögéssel jelezte készültségét, mint egy jól olajozott óramű. A remény egy pillanatra még a levegőben vibrált az Antikváriusban: talán egy utolsó, alapos dokumentálás következik, egy minőségi ellenőrzés, mielőtt elhelyeznék.
Az Új Vevő a csipeszt az Utazóláda fedelén lévő, alig észrevehető rések egyikéhez illesztette. Az Antikvárius ekkor érezte, ahogy egy pici, merev tárgy – egy apró, hajszálvékony szonda vagy érzékelő – finoman áthatol a bársony bélésen, pont a bal füle mögött. Nem volt fájdalmas, inkább csak furcsa, idegen behatolás, egy újabb lépés az organikus adatgyűjtő berendezésként való funkciójában. Az üres rekesz eközben némán várt, mint egy szívós, türelmes száj, mely a rá szánt feladatra készül, és ez a várakozás sokkal nyomasztóbb volt, mint bármilyen azonnali cétel.
Az Új Vevő lassan, megfontoltan emelte fel a kezét a rekesz fölül, és a láda felé fordult. Egy elegánsan megmunkált, ám apró, ezüstös csipesz került elő a mellényzsebéből. Nem a rekeszből, hanem a zsebéből, ami az Antikvárius várakozásaihoz képest egy apró, de lényeges eltolódást jelentett. A csipesz hegyes vége finoman megcsillant a pult lámpájának steril fényében. Az Utazóláda, mintha pontosan tudná, mi következik, egy halk, szinte észrevehetetlen zümmögéssel jelezte készültségét, mint egy jól olajozott óramű. A remény egy pillanatra még a levegőben vibrált az Antikváriusban: talán egy utolsó, alapos dokumentálás következik, egy minőségi ellenőrzés, mielőtt elhelyeznék.
Az Új Vevő a csipeszt az Utazóláda fedelén lévő, alig észrevehető rések egyikéhez illesztette. Az Antikvárius ekkor érezte, ahogy egy pici, merev tárgy – egy apró, hajszálvékony szonda vagy érzékelő – finoman áthatol a bársony bélésen, pont a bal füle mögött. Nem volt fájdalmas, inkább csak furcsa, idegen behatolás, egy újabb lépés az organikus adatgyűjtő berendezésként való funkciójában. Az üres rekesz eközben némán várt, mint egy szívós, türelmes száj, mely a rá szánt feladatra készül, és ez a várakozás sokkal nyomasztóbb volt, mint bármilyen azonnali cétel.
Ebben a részben
Szereplők
- az-antikvarius
- az-uj-vevo
- utazolada
Helyszín
- fo-helyszin
- melyraktar
Előző jelenet szereplői
- az-antikvarius
- az-uj-vevo
- utazolada
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.