297/9. A gőzhajtású félreértés — A táguló kulcslyuk

A padló alól felszűrődő ritmikus kattogás hirtelen ütemet váltott, és leginkább egy tiszteletreméltó, ám súlyosan asztmás falióra utolsó erőfeszítéseire emlékeztetett. Az antikvárius, hogy mentse a menthető üzletmenetet, sietve megigazította a zakója hajtókáját. „Kérem, nincs itt semmi látnivaló, csupán a pincében üzemelő, teljesen szabványos, gőzhajtású könyvliftünk melegedett be a szezonális páratartalom miatt” – magyarázta kissé rekedten, miközben igyekezett figyelmen kívül hagyni, hogy a zöld fény még mindig Mr. Henderson homlokán delejezett. A kopcos úr mozdulatlanságát egyszerűen egy hirtelen jött, az alacsony légnyomás számlájára írható izomgörcsként diagnosztizálta.
Az új vevő, akinek zölden izzó implantátumai mostanra ütemesen villogtak a padló ritmusára, megfontoltan bólintott. Úgy tűnt, tökéletesen elégedett a hidraulikus magyarázattal, sőt, még közelebb is lépett, hogy szemügyre vegyen egy poros, bőrkötésű enciklopédiát, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne egy pulzáló homlokú férfi mellett vásárolni. Az antikvárius bátor lépéssel az egyik instabilnak tűnő padlódeszkára nehezedett, hogy elzárja a képzeletbeli gőzszelepet.
A deszka azonban ahelyett, hogy engedelmesen lesüllyedt volna, lágy fémes surrogással oldalra csúszott. Alatta nem gőzcsövek futottak, hanem végtelenített, lyukkártyákkal teli rézszalagok kezdtek el hihetetlen sebességgel pörögni, miközben a kis fogaskerék végre elérte a törött tükör darabkáit. A szilánkokon kirajzolódó zöld kódok ekkor hirtelen egyetlen, tömör fénynyalábbá álltak össze, amely nem felfelé, hanem a hátsó szoba ajtaja felé mutatott. Ott, a sötét sarokban, egy kopott könyvespolc oldalán halk, fütyülő hang kíséretében megjelent egy apró, gőzölgő kulcslyuk.