297/2. A Guruló Főkönyv — A Padló Pulzáló Titka

Az apró, sárgaréz csavar, miután felszabadult az olajlámpa rég elfeledett szolgálatából, immár saját útját járva, lendületesen gurult végig a poros padlón. Pályája tagadhatatlanul precíz volt, egy miniatűr, fémes nyílvesszőként mutatva az antikvárium alatti halk zümmögés egy pontjára, ahol a hang szinte dallamos dörmögéssé erősödött. A kopcos úr, aki még mindig a frissen, zölden pulzáló számlájának rejtett jelentőségét próbálta értelmezni, megdöbbenve, de egyfajta újonnan ébredt tisztelettel figyelte a csavar utazását.
Mr. Henderson, akinek zöld implantátumai most már kevésbé tűntek idegen testeknek, inkább különösen kitartó gondolatoknak, előredőlt. „Feltételezem,” kezdte, kissé rekedtes hangon, „ez is egy… *aktív bejegyzés*?” Az antikvárius széles mosolyra húzta a száját, melyen apró ráncok táncoltak. „Pontosan, uram! A legkisebb elem is hordozhat információt, sőt, maga lehet az információ. A csavar, mint a szabad akarat metaforája, most éppen a *főkönyv* borítóját súrolja. Ez a padló, tudják, nem csupán fa. Ez a mi… *pulzáló számaink* titka, a központi rendszer szívverése!”
Ahogy a csavar elérte a kijelölt helyet, a padlófelületen egy alig észrevehető rézbetét kezdett finoman vibrálni, mintha az is a zümmögés részévé vált volna. A kopcos úr zsebében lévő számlán a számok, mintha kórusban énekeltek volna, még erősebben pulzáltak, fényük áttört az elrongyolódott papíron. A csavar pedig, mintha hazaérkezett volna, zökkenés nélkül beleilleszkedett egy apró, kör alakú mélyedésbe a rézbetéten.
A zümmögés hirtelen abbamaradt, majd egy mélyebb, rezonáló dübörgés vette át a helyét, mintha valami hatalmas fogaskerék-szerkezet kezdett volna mozgásba lendülni a padló alatt. A régi bolt levegője megtelt egyfajta vastag, mechanikus illattal, mintha az idő maga is fogaskerekekből állna, és most hirtelen olajat kapott volna. Az antikvárius ujjai megrebbentek, mintha valami láthatatlan billentyűzeten játszana, és az arca a tiszta remény ragyogását tükrözte. Mr. Gable és Mr. Henderson egymásra néztek, a remény és a riadalom furcsa keverékével. A zümmögés most a lábuk alatt lüktetett, mélyen a rég elfeledett padlórosták alatt, mint egy eltemetett szív.