296/5. A perforált egyenleg — A zsebóra áldozata

A sötétbarna bőrszalag nem állt meg Gable úr cipőjénél. Mint valami lassan ébredő, száraz hernyó, tekeregve kúszott feljebb, egyenesen a tisztviselő nadrágszárán. A sárgaréz olló eközben ütemes, halk kattogással követte az útját, de ahelyett, hogy elvágta volna a bőrt, apró, tökéletesen kerek lyukakat perforált a szalagba, pontosan a kintornából áradó, ritmikus sziszegés ütemére.
– Ez... ez minősített rongálás! – dadogta Gable, miközben merev tartással próbált hátrálni, ám a cipősarka beleakadt a padozat egyik táguló résébe. Az ezüstkulcs ugyanis, amely még mindig a zárban állt, magától fordult egy újabb negyedet. A padlódeszkák baljós zúgással süllyedni kezdtek, feltárva a mélyraktár homályos, fogaskerekes belső szerkezetét.
Az antikvárius sápadtan kapaszkodott meg a pult szélében, miközben Henderson úr tágra nyílt szemmel meredt a padozat alá.
– Ne mozduljon! – suttogta az antikvárius reszkető hangon. – Ha megzavarja a mintavételt, a gép mindannyiunkat selejtként könyvel el.
– Selejt? Én állami főellenőr vagyok! – méltatlankodott Gable, de a hangja elcsuklott, amikor a bőrszalag elért a mellényzsebéig, és az olló egyetlen villámgyors, precíz mozdulattal lecsippentette az ezüst zsebóráját – anélkül, hogy a láncot elszakította volna.
A köpcös úr és az új vevő egymásba kapaszkodva hátráltak a sarok felé, miközben a padozat alól felszálló meleg, olajszagú gőz lassan elfedte a lábaikat. A sárgaréz szerkezet ekkor hirtelen megállt. A perforált bőrszalag megfeszült, majd mint egy rugó, visszarántotta magát a kintorna sötét torkába, fémes csattanással zárva le az incidenst.
A szoba közepén, a süllyedő padozat szélén egyetlen apró, zölden derengő üveggolyó maradt, ami halkan gurulni kezdett a sötétség felé.