296/4. A sárgaréz olló tánca — A mintavétel precizitása

Mr. Gable nem jött zavarba a cipője mellett heverő, gyanúsan csillogó sárgaréz szerszámtól. Hivatali kötelességének érezte, hogy a legfurcsább tárgyakat is haladéktalanul besorolja a be nem jelentett vagyontárgyak közé. Meggyőződése szerint a míves olló csupán a helyszíni bizonyítékok megsemmisítésére szolgáló, kétségbeesett védelmi mechanizmus része volt.
Lehajolt, hogy zár alá vegye az eszközt, ám a szerszám nem várt módon reagált. Ahelyett, hogy engedelmesen átadta volna magát a törvénynek, a sárgaréz szárak apró, fojtott kattanásokkal nyílni és záródni kezdtek, miközben a padlón heverő zöld bélésű kalap felé fordultak. A süllyesztőben félig eltűnt antikvárius és a köpcös úr ekkor már mozdulatlanul, üveges tekintettel figyelték a plafont, mintha a fenti repedésekben keresnék a könyvelési egyenleget.
– A gépies trükkök nem mentesítik önöket az illeték megfizetése alól! – jelentette ki Gable, de a szavaiba ezúttal némi bizonytalanság vegyült. Az olló hegyes végei ugyanis hirtelen felemelkedtek, és finom, körkörös mozdulatokkal elkezdték vizsgálni a tisztviselő nadrágjának szegélyét. A fém szárak nem vágásra nyíltak, hanem gyors, forgó mozgásba kezdtek, mint a legfinomabb órásmesteri fúrók.
A kintorna mélyéből ekkor egy egészen halk, száraz sziszegés hallatszott, s a fogaskerekek közül egy apró, sötétbarna bőrszalag tekeredett elő.