Meghökkentő mesék · Meghökkentő mesélő
287/10. A selejt végső útja — Ahol az akták lélegzést tanulnak
A porlepte, szűk csatorna mélyén landoltak, ahol a fojtogató csendet csak egy távoli, szabályos időközönként felvillanó, halovány vörös fény törte meg. A levegő állott volt, nehéz, akárcsak egy feledésbe merült irattár legmélyebb zugában. Az Antikvárius köhögött egyet, majd felrázta magát, és arcára visszatért a mindentudó kifejezés, mintha éppen ő találta volna fel a port és a vörös fényt.
– Látják? Ez a legmagasabb szintű, biológiai stabilizációs kamra! – mutatta a villódzó fényre. – A vörös indikátor a nedvességtartalmat ellenőrzi, hogy a beérkezett anyagok optimális állapotban maradjanak. Gondolom, most zajlik a légtisztítás, mielőtt az exkluzív archívum mélyére szállítanának minket.
Mr. Henderson horkantott. – Tisztítás? Ez büdös, mint egy elfeledett pince! És hol vannak a VIP-polcok, amikről beszélt? Csak por és pókháló! – a Köpcös úr is melléállt, a hangja éles volt. – Ez nem archívum, ez egy szellőző! Egy tetves szellőzőnyílás! Az Új Vevő eközben egyre idegesebben mustrálta a környezetet. Egy halk, ritmikus kattogást hallott a távoli sötétségből, ami egyre közeledni látszott.
A kattogás fokozódott, majd a vörös fény egy utolsót pislogott, mielőtt végleg kialudt volna. Ekkor egy halk, de mindent elnyomó zúgás hallatszott, mintha valami hatalmas gépezet indulna be a mélyben. Egy erőteljes, hideg légáramlat söpört végig a csatornán, felkapva a port és a négy apró alakot. Az Antikvárius utolsó szavai elhaltak a szélviharban, miközben az egyre gyorsuló légáramlat egyenesen egy apró, rácsos nyílás felé sodorta őket. Nem egy archívum felé tartottak, hanem a külső levegő felé, abba a világba, ahol a felesleges papírporral együtt végleg elenyészhettek.
A szél süvített, és a távolban egy új, tompa dörej hallatszott, mintha valami bezáródott volna mögöttük. Előtte azonban, a sodró légáramlatban, egy pillanatra felsejlett egy apró, elmosódott kép: egy sárgaréz kulcs, amely egy szokatlanul vastag könyv gerincére volt festve.
– Látják? Ez a legmagasabb szintű, biológiai stabilizációs kamra! – mutatta a villódzó fényre. – A vörös indikátor a nedvességtartalmat ellenőrzi, hogy a beérkezett anyagok optimális állapotban maradjanak. Gondolom, most zajlik a légtisztítás, mielőtt az exkluzív archívum mélyére szállítanának minket.
Mr. Henderson horkantott. – Tisztítás? Ez büdös, mint egy elfeledett pince! És hol vannak a VIP-polcok, amikről beszélt? Csak por és pókháló! – a Köpcös úr is melléállt, a hangja éles volt. – Ez nem archívum, ez egy szellőző! Egy tetves szellőzőnyílás! Az Új Vevő eközben egyre idegesebben mustrálta a környezetet. Egy halk, ritmikus kattogást hallott a távoli sötétségből, ami egyre közeledni látszott.
A kattogás fokozódott, majd a vörös fény egy utolsót pislogott, mielőtt végleg kialudt volna. Ekkor egy halk, de mindent elnyomó zúgás hallatszott, mintha valami hatalmas gépezet indulna be a mélyben. Egy erőteljes, hideg légáramlat söpört végig a csatornán, felkapva a port és a négy apró alakot. Az Antikvárius utolsó szavai elhaltak a szélviharban, miközben az egyre gyorsuló légáramlat egyenesen egy apró, rácsos nyílás felé sodorta őket. Nem egy archívum felé tartottak, hanem a külső levegő felé, abba a világba, ahol a felesleges papírporral együtt végleg elenyészhettek.
A szél süvített, és a távolban egy új, tompa dörej hallatszott, mintha valami bezáródott volna mögöttük. Előtte azonban, a sodró légáramlatban, egy pillanatra felsejlett egy apró, elmosódott kép: egy sárgaréz kulcs, amely egy szokatlanul vastag könyv gerincére volt festve.
Ebben a részben
Szereplők
- a-kopcos-ur
- az-antikvarius
- az-uj-vevo
- mr-henderson
Helyszín
- fo-helyszin
Előző jelenet szereplői
- a-kopcos-ur
- az-antikvarius
- az-uj-vevo
- mr-henderson
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.