279/4. A jégbe fagyott expedíció — Zúzmara a gépezetben

Az új vevő nem teketóriázott; dühösen megragadta a csapóajtó fagyos vasgyűrűjét, és egyetlen rántással feltépte. A mélyből nyers, sós ködfelhő zúdult fel, amely pillanatok alatt zúzmarával vonta be a köpcös úr frissen bokszolt cipőorrát. A hirtelen jött fagy szinte belefagyasztotta a szót a jelen lévőkbe.
– Ah, a szenzoros élményvezetés abszolút csúcspontja! – vágta rá rekedten a köpcös úr, miközben gépies gyorsasággal próbálta eltakarni a háta mögött lévő kirakatot. Odabent az Antikvárius már az utolsó erejével próbált egy kétségbeesett segélykérést felkarcolni a párásodó üvegbúrára. – Egy sarkvidéki expedíció hű rekonstrukciója! A valódi fagyási sérülések lehetősége hihetetlenül megemeli a műtárgyak eszmei értékét.
A vevő dühösen meredt a sötét tátongó nyílásba, miközben előhúzott egy nehéz, ezüst zsebórát, mintha a nyomásesést mérné.
– Ha a hőtágulás nincs megfelelően kalibrálva, a hirtelen fagy szétrepeszti a lenti tárlók illesztéseit – morogta, és határozott mozdulattal rálépett az alagsorba vezető, jeges vaslétra legfelső fokára.
A mélyből, a sötétség legmélyebb zugából ekkor egy nehéz, fém a fémen csikorduló hang hallatszott, amit egy tompa, ritmikus kattogás követett. A csapóajtó alól feláramló fagyos levegőben egy apró, sárgaréz kulcstartó ringott meg a falon, rajta egyetlen, rozsdás és furcsán megnyúlt fogú kulccsal.