278/2. A műszaki ellenőr — A bővítmény ígérete

Az Antikvárius megigazította zakójának hajtókáját, majd visszasétált az üzletbe, és a bejárati szőnyeg alól előkotorta az alsó gépészet rozsdás rézkulcsát. Bár a csatornából érkező megkeresés némileg szokatlan csatornázási szokásokról tanúskodott, a bíbor zseton szigorú felirata nem tűrt halasztást. A díjmentes felülvizsgálat mégiscsak díjmentes.
A padlóba süllyesztett vasajtó csikordulva nyílt ki, s a mélyből azonnal áradni kezdett a frissen olajozott fogaskerekek és a fertőtlenítőszagú gőz sűrű keveréke. A lépcsőfokokon egy élére vasalt kezeslábast viselő, tükörfényesre tisztított cipőjű úr lépkedett fel. Kezében fémírólapot tartott, s orrán apró, duplalencsés szemüveg csillogott.
– Jó estét kívánok. A Hűségprogram Gépészeti Igazgatóságától jöttem – mondta a szerelő olyan természetességgel, mintha csak a gázórát jött volna leolvasni. Odasétált a kirakathoz, és elismerően koppintott Mr. Henderson zsugorfóliázott homlokán. – Kiváló vákuumozás, uram. A műanyag feszes, a tartás elegáns. De a kapacitásunk sajnos betelt. Ezért kell megnyitnunk a pincei kiegészítő tárolót.
Az Antikvárius megkönnyebbülten bólintott. Tehát nem hiba történt, hanem logikus kapacitásbővítés a növekvő vevőforgalom kiszolgálására.
A szerelő ekkor kihúzott a zsebéből egy hosszú, rézfúvókás tömlőt, és a nyitott gépészeti lejáró felé mutatott.
– Csak egy apróbb átkötés a csőhálózatban, és az alagsori vitrinek is felveszik a ritmust – magyarázta nyájasan.
Ám mielőtt a férfi leereszkedett volna, a sötét nyílás mélyéről egy fémes szippantó hang kíséretében egy apró, csipkézett szélű regisztrációs kártya csúszott fel a lépcsőn.