274/2. A sárgaréz tengerszem — A papírmasé felhők

A mélyraktárból feltörő fogaskerék-csikorgást az Antikvárius úr egy elegáns, ám kissé remegő kézmozdulattal ütötte el, mintha csak a fűtéscsövek szokásos őszi játéka lenne. Elővett egy apró, csőrös olajozókannát, és akkurátusan megkente a rézkapu forgó tengelyét. A fém engedelmesen elhallgatott, a soron következő látogató pedig – egy tisztes, selyemkalapos úriember – elragadtatottan lépett át a sorompón. Az óraműves precizitás megnyugtatta a várakozókat; meg voltak győződve róla, hogy egy rendkívül drága, interaktív földrajzi kabinet exkluzív bemutatóján vesznek részt.
A-kopcos-úr eközben görcsösen szorította a csiszolópapír-lapú könyvet. Próbált nem ránézni a saját ujjaira, amelyek immár tökéletesen formázott, 1:10000 méretarányú domborzati lépcsőkké merevedtek.
– Csak a dekoráció része, kérem, ne tessenek taperolni! – szólt rá rekedten egy hölgyre, aki gyanútlanul megpöckölte a zsugorfóliába zárt Mr. Henderson jéghideg, kékülő orrát. – A viaszbábuk textúrája rendkívül kényes a testhőmérsékletre.
A tömeg elismerően suttogott. Senkinek sem tűnt fel, hogy az új vevő szeme sarkaiból apró, sós vízcseppek indulnak el a kirajzolódó kék patakmedrek mentén, egyenesen a padló rései felé. Az Antikvárius szárazon köhintett, és megkezdte a prémium hegyi levegő árusítását kis, zöldes üvegcsékben, miközben a bolt sarkaiban a levegő hirtelen fagyossá és ritkává vált.
Ekkor a rézkapu magától tett egy negyed fordulatot, és a bejárat melletti nehéz, sötétbarna esernyőtartóból egy apró, tökéletesen formázott, szürke papírmasé felhő emelkedett fel, majd némán lebegni kezdett a mennyezet felé.