273/5. A Csontszínű Fátyol — Az Erezett Arcok

A csontszínű por, mely a mélyraktár repedéseiből szivárgott, most már nem csak kúszott, hanem egy finom, táncoló fátyolként emelkedett a bolt levegőjébe. Könnyedén keringett a feszült atmoszférában, ahol az édeskés-fémes illat már szinte tapintható masszává sűrűsödött. A vevők, akik eddig csupán lassabban mozogtak, most apró szüneteket tartottak mozdulataik között, mintha egy láthatatlan, ritmikus lüktetés diktálná lépteiket. Valami a levegőben arra késztette őket, hogy figyeljenek, még ha nem is tudták, mire.
A kirakat üvegén túl, Mr. Henderson és az új vevő arcán a kékes derengés mintha még intenzívebbé vált volna, ahogy a por részecskéi megültek a zsugorfólia sima felületén. A statikus tekintetük, mely korábban a raktár sötétjére irányult, most egyenesen a bolti forgalom zavartalan áramlásába fúródott, de mégis, mintha a poron keresztül, befelé néztek volna. Egy apró, alig érzékelhető rezgés futott végig rajtuk, ami nem a fólia, hanem a belső anyag változásáról árulkodott.
Az Antikvárius úr ajkán egy pillanatra szélesebb mosoly villant. Jobb kezét lassú, szinte meditáló mozdulattal emelte fel, mintha egy láthatatlan karmesteri pálcát tartana. Nem dirigált már, hanem finomította az egészet. Ujjai közül mintha láthatatlan fonalak indultak volna ki, melyek a por minden egyes szemcséjét és a zúgó vibráció minden rezdülését összekötötték. A mélyből érkező hang most már nem csak zúgott, hanem szinte suttogott, egy rég elfeledett, de tökéletesen érthető nyelven.
És ekkor, Mr. Henderson és az új vevő arcán, ott, ahol a „béke” eddig elnyújtottnak tűnt, egy-egy hajszálvékony repedés jelent meg. Nem volt csúf, inkább olyan volt, mint egy finom erezet, egy új térkép, ami a felszín alatt rejtőző titkokat jelezte. A repedések nem a romlást, hanem a *megnyílást* sugallták. A mélyraktár felől pedig, a csontszínű porral keveredve, egy tompa, savanykásan édes illat áradt szét, ami nem engedte, hogy a bolt bármelyik látogatója elfeledje, hogy valami egészen különleges dolog zajlik.