270/2. A kapocs rendeltetése — Az éteri igazolás

Az automata kékes fénye lassan elhalványult, de az apró kapocs a bársonyos tálcán maradt, a kozmikus bürokrácia csendes hatalmának emlékeztetőjeként. Mr. Henderson lenyelte a torkában megakadt gombócot, és remegő ujjal kinyúlt feléje. Épphogy hozzáért, mikor a szerkezet mélyéből halk zümmögés hallatszott. A kékes fény újra felerősödött, majd a kis papírkapocs lassan, alig észrevehetően lebegett felfelé, mintha láthatatlan szál húzná.
Mr. Henderson reflexszerűen elkapta a kezét. A kapocs a tálca fölött lebegett, egyértelműen jelezve, hogy nem dísz, hanem eszköz. A vevő fáradt sóhaja kísérte a felismerést: a szürrealitás sosem ér véget, csak újabb szintekre lép. Ekkor a szerkezet oldalsó sárgaréz paneleinek egyike halk sistergéssel elmozdult, felfedve egy keskeny rést. A rés szélein éteri szimbólumok derengtek, és belőle halvány, ismeretlen aroma szivárgott, mintha egy csillagközi büféből – ahol az elégedettséget talán *meg lehet enni*.
„Mi… mi ez?” – suttogta Mr. Henderson, szeme a rés és a lebegő kapocs között cikázott. A vevő összeráncolta a homlokát, mintha most döbbent volna rá, hogy a fásultság sem menekülhet a kozmikus bürokrácia elől. A kapocs lassan arrafelé fordult, mintha a rés mágnesesen vonzaná: „Használd!” Mr. Henderson, habár remegett, tudta, hogy az Automata elvárja a feladat elvégzését. És valószínűleg *azonnal*.