269/9. A Kozmikus Papírkapcsoló — Az Elégedettség Ritmusai

Mr. Henderson, mintha a kilincs maga is elektromos árammal lenne feltöltve, oly óvatosan nyúlt utána, hogy a mozdulat már-már komikusnak hatott. A vevő szívverése szinte szinkronba került a falból áradó „düb-düb” hanggal. Végül, egy mély sóhajt követően, az antikvárius lenyomta a kilincset, és lassan, recsegő hang kíséretében kitárta a tölgyfaajtót.
A mögöttük elterülő sötétség nem egy másik dimenzió, sem egy kozmikus katakomba nem volt. Inkább egy rendkívül magas belterű pince, melynek közepén egy kolosszális, gőzgép-méretű szerkezet trónolt. Rozsdás rézcsövek, polírozott faelemek és óriási, recsegő fogaskerekek bonyolult hálózata alkotta, melynek minden egyes „düb-düb” hangjára egy masszív, bronzból készült kar csapott le egy halom apró papírlapra, melyeket egy futószalag szállított alá. Mintha egy kozmikus hivatalvezető épp a bolygóközi elégedettségi kérdőívek utolsó fázisát végezte volna el.
„Ez… ez a *Kozmikus Elégedettségi Visszacsatoló Automata*,” mondta Mr. Henderson, hangja immár kevésbé volt remegő, inkább egy zavart büszkeség csengett ki belőle. „A »düb-düb« az valójában… nos, a »tökélestesített elégedettség rögzítési fázisa«. A papírlapok – látja? – ezek a kitöltött kérdőívek kivonatai, amelyeket ez a szerkezet aktivál. Minden egyes ütés egy apró energialöketet jelent az univerzum kollektív jóllétébe. Minél több az elégedettség, annál erőteljesebb a lüktetés, annál… *élénkítőbb* a hatás.”
A vevő arcán a félelem lassan, de biztosan átadta helyét a tömény értetlenségnek, majd egy halvány, kesernyés mosolynak. Egy óriási, gőzüzemű papírkapcsoló. Ez volt az. A kozmikus fenyegetés, a valóság repedései, a mélyről jövő morajlás – mind egyetlen, túlbuzgó irodai eszköz munkájára vezethető vissza. A lüktetés valóban élénkítő volt: minden egyes „düb-düb” mintha a beletörődés enyhe rezgését küldte volna szét a boltban, emlékeztetve mindenkit, hogy a kozmikus bürokrácia is lehet éppolyan földhözragadt, mint a földi.
Ahogy az automata egy különösen harsány „DÜB!” kíséretében egy utolsó papírköteget is feldolgozott, a lüktetés elhalt, és a pince csendje olyan mély volt, hogy szinte nyomasztóvá vált. A szerkezet gőze lassan eloszlott a levegőben, hagyva maga után egy enyhe, metálszagú párát, mely mintha valami távoli, ismeretlen égitest felé vette volna az irányt, magával víve a kozmikus elégedettség legújabb, elkötelezett bizonyítékát.