252/5. A rézfényes folyosó – Az óraműves raktár mélyén

Az Antikvárius, miután egy pillanatra habozott – ami az ő sebességével felért egy évtizedes gondolkodással –, végül átlépett a rézszínű fénycsíkon. Nem volt ugrás, sem zuhanás; inkább egy finom elmozdulás a valóság rétegei között. Mintha egy vastag, poros évkönyv lapjai között elrejtett hajtincset simított volna ki, és hirtelen egy másik évszázadba csöppent volna. A mélyraktár, ahova belépett, nem a megszokott, dohos könyvszagú katyvasz volt. Itt minden réz és vas illatát árasztotta, enyhén édeskést, mint a frissen vágott fém, amit talán mézzel öntöttek le, hogy ne rozsdásodjon.
A helyiség, ami elé tárult, egy labirintus volt, de nem a megszokott rendetlen káosz. Ez egy *rendezett* labirintus volt, tele polcokkal, amikről nem könyvek, hanem precíziós mechanikák, fogaskerekek, rugók és miniatűr óraszerkezetek ezrei kandikáltak. Mindegyik gondosan elrendezve, névtáblákkal ellátva, mintha az Óraművi Főügyintéző, Henderson úr, maga rakta volna őket a helyükre, minden egyes alkatrészt egy különös, fémből készült memóriába tárolva. A sárgás fény, ami az Antikváriust idevezette, most már nem pulzált, hanem egyenletesen áradt a mennyezetről, ahol apró, rézszínű lámpatestek sorakoztak, valamennyi egy-egy miniatűr ingát rejtve, melyek halk, szinkronizált kattogással jelezték az idő múlását.
Az Antikvárius kissé összehúzta magát – a megszokott por és papír illata hiányzott, ami legalább valamennyi biztonságot nyújtott. Ez a „frissítés” sokkal radikálisabbnak tűnt, mint azt remélte. Henderson úr tehát nem egyszerűen átalakult, hanem *beépült*. Valóságos bürokratikus nirvána. Micsoda irigylésre méltó hatékonyság! Nincs többé kávészünet, nincs többé túlóra – csak tiszta, mechanikus logika.
Egy polc mellett elhaladva észrevett egy apró, rézből készült aktatáskát, ami az oldalán apró fogaskerekekkel volt díszítve. A címke rajta tisztán olvasható volt: „Henderson, H. – Szabadságolás (előreláthatólag örökké)”. Az Antikvárius szája sarkában apró mosoly jelent meg. Aztán megpillantott egy másik, nagyobb táblát, ami egy folyosó végén állt. Rá volt írva, lendületes, de szabályos kézírással: „A rendszer integrációja – Kérem, kövesse a kijelölt utat a főprocesszor felé.” Alatta egy vöröses fénycsík villant fel, majd elindult a folyosón, mintha hívogatná az Antikváriust, hogy ne habozzon, kövesse a vonalat.
A vöröses fény. Ez valami új volt. Az arany és a zöld után most a vörös. Az Antikvárius megborzongott. Lehet, hogy Henderson úr a színpalettáját is frissítette?