246/2. A kartondoboz-effektus — A visszáruzás művészete

Az új vevő megpróbálta kirántani a lábát a formálódó kartonfészekből, de a mozdulat csak arra volt jó, hogy a nadrágszárára is rásimuljon egy finom, szürke selyempapír-bélés. Az Antikvárius, akinek a torkában rekedt szavak immár apró betűs tartalomjegyzékké sűrűsödtek, tehetetlenül mutatott a falon lévő sárgaréz automata felé. Ha már mindketten a leltár részeivé válnak, legalább a kategóriájukat tisztázniuk kell, mielőtt végleg lepecsételik a dobozt.
A vevő méltatlankodva próbálta elérni a zakózsebében lapuló golyóstollat, hogy kitöltsön egy hivatalos reklamációs ívet, de az ujjai helyén már csak merev, sárga könyvjelzők sorakoztak. Az Antikvárius odacsoszogott a gőzölgő automatához. A gép kijelzőjén Henderson úr átalakulásának dokumentációja villogott, mellette egy zölden világító gombbal: „Értékcsökkentett visszáru”.
– Ha megnyomom, talán selejtként kiürít minket a rendszer – suttogta az Antikvárius, és a hangja úgy zizegett, mint a száraz pergamen.
A vevő kétségbeesetten bólintott, miközben a karton már a térdéig ért, elegáns szürke csomagolássá változtatva a méregdrága gyapjúöltönyt. Az Antikvárius kinyújtotta papírszerű ujját, és határozottan megnyomta a gombot. Az automata mélyéből azonban nem a megváltó selejtezési kattanás hallatszott, hanem egy vidám, sárgaréz csengőhang, és a gépből kicsusszant egy frissen nyomtatott, kék selyemszalaggal átkötött bizonylat.
A bizonylat tetején vastag betűkkel állt a felirat: „Ajándékcsomagolás sikeresen aktiválva. Köszönjük, hogy a Mélyraktár prémium szolgáltatását választotta.” A sarokban lévő szellőzőrácsból ekkor egy apró, sárgaréz olló hegye bukkant elő, és lassan, fenyegető csattogással elkezdett kúszni a kék selyemszalag felé.