241/6. A finom érintés — A törésmentes illúzió

Az új látogató, mit sem sejtve a mélyebb irodalmi áramlatokról, egy kecses mozdulattal kinyújtotta manikűrözött kezét a bordó kötet felé. „Milyen csodálatos kidolgozás!” – motyogta, ujjbegyei finoman végigsimítottak a gerincen. Az Antikvárius szíve egy pillanatra kihagyott. A „kidolgozás” bizonyosan alapos volt, már csak a végső simítások hiányoztak. Élesen figyelt, vajon a hölgy észreveszi-e azt a parányi pulzálást, azt a szinte hallhatatlan, mélyről jövő sóhajt, ami mintha a vastag lapok közül szűrődne át. De az új vásárló csak ábrándosan mosolygott.
„És a lapok! Látja, ahogy a széleik finoman íveltek? Pontosan illeszkednek, mégis megőrzik azt a kézműves jelleget, ami ma már ritkaság!” – tette hozzá, majd gyengéden megpróbálta felütni a könyvet. Az Antikvárius a pánik határán állt. Ha a hölgy *felüti* a köpcös úr legújabb kiadását, abból komoly kalamajka kerekedhet. Még a „prémium szolgáltatás” sem fedezné ezt. Az automata szabómechanizmus mélyről jövő, alig hallható zümmögése felerősödött, mint egy türelmetlen, öltés előtt álló varrógép.
„Ó, igen, igen!” – kapkodta a szót az Antikvárius, miközben diszkréten a könyv és a hölgy közé siklott. „Ez a „köpcös úr gyűjteményének” legújabb darabja, meglehetősen… exkluzív. Különleges eljárással készült, épp ezért, nos, *törés nélkül* ajánlatos kezelni, amíg teljesen be nem illeszkedik a… könyvtárba. Nem szeretnénk, ha elrontanánk a tökéletes formát, ugye?” – erőltetett mosoly jelent meg az arcán, ami inkább volt görcsös, mint meggyőző.
Az új vásárló elhúzta a kezét, de nem a gyanú, hanem a tisztelet jeléül. „Ó, értem! Akkor ez egy igazi befektetés! Csodálatos! Akkor még különlegesebb! Gratulálok a válogatáshoz!” – lelkendezett tovább. Az Antikvárius fellélegzett, de csak egy pillanatra. A „törés nélkül” kifejezés valószínűleg egészen más értelmet nyert a mechanizmus érzékelőiben. A polcon lévő „kötet” egy parányit elmozdult, majd egy apró, szinte észrevehetetlen kattanás hallatszott, mintha egy nagyon apró retesz zárult volna be. A levegőben terjedő enyhe fém illat, mely az Antikvárius orrát csípte, az új vásárló számára valószínűleg az „ősrégi bölcsesség” illata volt.
A Könyvlabirintus mélyéből, a padló alól egy halk, de ritmikus pulzálás hallatszott, mint egy szívverés, amely egyre gyorsul.