237/7. A hajtogatott úriember — A textil-fizika határai

Az Antikvárius úgy döntött, hogy a belső rendszere által jelzett „metafizikai karbantartás” dacára tisztán gyakorlatias, fizikai módszerekkel tesz pontot az anomália végére. Elvégre, ha Henderson úr immár hivatalosan is a vászon szerkezeti részét képezte, akkor a textil kezelésére vonatkozó sztandard protokollokat kellett alkalmazni rajta. Óvatosan kinyújtotta mechanikus karját, és két ujjal megragadta a hullámzó anyag szélét, éppen ott, ahol a kétdimenziós úriember bal könyöke találkozott a szálakkal.
A rendszer azonnal figyelmeztető jelzést küldött: „Vigyázat, nem vasalható felület!” Az Antikvárius azonban figyelmen kívül hagyta a kéretlen tanácsot. Úgy vélte, ha a szövetet határozottan megrázza, a hirtelen légáramlat talán képes lesz visszapumpálni a hiányzó mélységet Henderson úr lapos anatómiájába – pont úgy, ahogy az ember egy összetapadt papírzacskóba fúj, remélve, hogy az visszanyeri eredeti, tágas formáját.
Amikor azonban meglegyintette a leplet, a tompa, ritmikus pulzálás hirtelen fémes kattanássá merevedett. A vászon nem kisimult, hanem szabályos, mértani élek mentén magától hajtogatódni kezdett, mint egy önműködő, textilalapú origami. Henderson úr kétdimenziós sziluettje precízen kettéhajlott a derékvonalnál, majd a vállainál, míg végül az egész kompozíció egyetlen, tökéletesen lapos, de rendkívül tömör textilnégyzetté zsugorodott össze az asztalon.
A hajtogatott úriember tetején, pontosan a mértani középpontban egy apró, sárgaréz patent gomb meredt a magasba, amelyből egyetlen vékony, ezüstösen csillogó drótszál kanyargott a sötét padló felé.