211/4. Az Illatfüggöny Titka – A Sűrűsödő Ábra

Az illatfüggöny, mely eddig csak a levegő finom remegése volt, most sűrűbbé vált, színtelen, mégis látható formát öltve. Egy ősi, porral borított holografikus ábrára emlékeztetett, melyet csak a szaglás érzékel. Nem kép volt, inkább egy elmosódott térképvázlat, melynek vonalai kávé és méz édes-fanyar keverékéből szövődtek. Apró, pulzáló pontok jelentek meg rajta, mint eltévedt tűzfények, mindegyik egy-egy illatot szórt szét.
„Na, már csak egy illatosított GPS hiányzik, ami elnavigál minket a legközelebbi méhészetbe,” dünnyögte Mr. Henderson, az orrát ráncolva. „Vagy ez egy kozmikus mézeskalács recept? Mert ha igen, túl bonyolult a cukrásznak.”
Az Antikvárius szinte észre sem vette társa cinikus megjegyzését. Szemeivel a lebegő ábrát pásztázta, mely lassan, de érzékelhetően formálódott. „Ez több, mint egy térkép,” suttogta. „Emlékeket idéz. Valakinek ez a méz és kávé illata egy konkrét helyet jelent. Talán egy régi találkozóhelyet a Kopott Kötet mélyén.”
A sűrű illatfüggöny egyik sarkában, ahol a mézes aroma a legerősebb volt, egy apró, ragyogó pont kezdett erősödni. Pulzált, mint egy parányi szív, és a viaszos asztalra vetült árnyéka furcsa, szögletes alakot öltött. Nem betű volt, de nem is egyértelmű szimbólum. Inkább egyfajta iránytű, mely a Kondenzált Szalon egyik eldugott sarkába mutatott, ahol egy réges-rég elfeledett, könyvvel telerakott polc állt, tele olyan kötetekkel, melyek illata már rég a semmibe foszlott.
Mr. Henderson, bár vonakodva, de követte az Antikvárius tekintetét. A pont által jelzett polc felé fordult, és egy pillanatra úgy tűnt, mintha a levendulaillatú kendő is megmozdult volna a kezében, mintha vonzaná valami láthatatlan erő. A levegőben a méz és kávé illatát most valami egészen más, fanyar, de mégis vonzó szag kezdte felülírni: régi papír és enyhe penész aromája, mely mintha abból a bizonyos polcból áradt volna. A Kopott Kötet hívta őket, egy újabb fejezet várta, hogy megnyíljon.