211/2. Az Elfeledett Kendő — A Láthatatlan Vendég

Mr. Henderson gúnyos fintorral közelítette meg a viaszból készült széket. „Egy elhagyott kendő. Mintha csak egy elegáns teadélután szünetében járnánk, ahol a vendégek csupán elfelejtették a személyes tárgyaikat. Különösen diszkrét elrablási módszer.” A levendula illata valóban makacsul ragaszkodott az anyaghoz, dacolva a szalon kávé- és enyves aromáinak agresszív telítettségével. Az Antikvárius óvatosan megemelte a kendőt. „Nem elfelejtett. Inkább konzervált. Ez egy emléknyom, egy illatlábnyom. Ahogy a fiolákon is látjuk, minden esszenciává válik. Valószínűleg a tulajdonosa is egy finom kis üvegcsében várja, hogy valaki megvásárolja a nosztalgiáját.”
„Akkor talán a ‘Kormányzói Kényelem’ egy korábbi Kormányzóné parfümje volt?” – kérdezte Mr. Henderson, az egyik fiolára bökve. „Vagy maga a Kormányzóné esszenciája? El tudom képzelni, ahogy a társaság krémje illatos gőzzé válik a szalonban, és a végén rájuk kerül egy aranyozott címke: ‘Budapesti Elit – Személyes Szaglóélmény’.”
Az Antikvárius figyelmen kívül hagyta partnere élcelődését. Tekintetét a viaszos írótollra és a kávéillatú folyadékot tartalmazó tintatartóra szegezte. Valamiért ez a tárgykészlet jobban felkeltette az érdeklődését, mint a puszta spekuláció. A toll nyom nélkül feküdt a viaszos asztalkán, mintha épp most tették volna le. Finoman megérintette a viaszos tollat. Furcsán meleg volt, és mintha halványan pulzált volna a tenyerében. A kávéillatú folyadék a tintatartóban sűrűbbnek tűnt, mint várta, szinte olajosan csillogott.
„Ez nem tinta,” suttogta, alig hallhatóan. „Ez... valami más.” Ahogy a tollat a kávéillatú esszenciába mártotta, egy apró buborék emelkedett fel a tartóból, amely egy régies, ám tökéletesen olvasható írásmintát formált, mielőtt szétoszlott a levegőben. Ez a jel mintha egy befejezetlen levél első betűje lett volna.
By Meghökkentő mesélő