209/7. A magasság illúziója — A sárgaréz megfigyelő

A sötétségben Mr. Henderson megpróbálta büszkén kihúzni magát, bár a mentolos máz kellemetlenül feszült a porcelánszerű arcbőrén. „A felső polc, kedves barátom, a társadalmi felemelkedés megkérdőjelezhetetlen bizonyítéka” – suttogta a gyapjúforgácsok közül, miközben a láda egyenletes, méltóságteljes ütemben emelkedett a magasba. Az Antikvárius, bár némileg aggasztotta a sötétség, kénytelen volt egyetérteni. Végtére is, a prémium besorolás ritkán jár együtt közönséges bánásmóddal.
A ritmikus kattogás hirtelen elhallgatott. Egy tompa, hidraulikus szisszenéssel a láda megállapodott, és a fejük felett egy apró, kör alakú kémlelőnyílás csúszott félre. Halvány, borostyánszínű fény áradt be a szűk térbe, magával hozva a friss viasz és a drága, ódon papír illatát.
Henderson azonnal a réshez tapasztotta a szemét. „Ahogy mondtam! Egy exkluzív gyűjtemény legtetején vagyunk” – suttogta ujjongva. Alattuk, a szédítő mélységben apró, gépies alakok rendezték a közönséges árukat, miközben ők ketten a fenséges, csendes elszigeteltség magasságából szemlélhették a világot.
A diadalittas pillanatot azonban megzavarta egy halk, fémes kaparászás a szomszédos polc felől. Egy fura, sárgaréz pálca nyúlt át a homályból, melynek végén egy apró, lencseszerű üveggolyó villant meg, egyenesen a ládájuk nyílása felé fordulva.