186/7. A csend számlája — A rezonáló pótdíj

Az Antikvárius, aki épphogy lemondott a finom vibráció detektálásáról, merevedett. A pult mögötti polcon, egy könyv lapjai között valami megrebbent, mint egy szélfútta lepke szárnya. Egy lepke? De az Antikvárium egy zárt tér, ritkán enged be repülő rovarokat, hacsak nem hivatali futárszolgálatként funkcionálnak. Óvatosan kinyújtotta remegő kezét a könyv felé. Egy vastag, bőrkötéses kötet volt, címe: „A csend enciklopédiája – III. Kötet: A hangtalan rezonanciák és adósságaik”. Pontosan az, amit most a legkevésbé szeretett volna látni.
A lapok között nem egy lepke, hanem egy hajszálvékony, áttetsző papírfecni rejtőzött. Olyan finom volt, hogy alig lehetett érzébe venni az ujjai között. A papíron apró, tintával írt jelek sorakoztak, melyek ránézésre kottáknak tűntek, de hiányzott belőlük a megszokott ritmus és dallam. Inkább szárazon, precízen feljegyzett akusztikai anomáliák grafikonjai voltak, mintsem zenei partitúra. Az Antikváriusnak eszébe jutott Mr. Henderson, aki egyszer azt állította, hogy a Hivatal hamarosan kiküld egy „akusztikai könyvelőt”, aki minden egyes eltévedt decibelt számon tart majd. Lehet, hogy ez volt az a „számla”?
A palack a pult alatt tovább vibrált, mintha a papírfecni olvasatánál csak erősödne a néma üzenet. Az Antikvárius úgy érezte, a papír a vibráció hatására rezdül meg, táncot járva a könyv lapjai között. Mint egy miniatűr akusztikai barométer, amely a láthatatlan csendnyomást méri. Rájött, hogy a fecnin valójában nem kották, hanem egyfajta „csend-mérési diagramok” voltak, melyek azt mutatták, hogy az Antikvárium bizonyos pontjain a hang „túlságosan is” hiányzik. Ez pedig, ahogy a Hivatal legutóbbi rendelete fogalmazott, „akusztikai hiányt” jelent, amiért súlyos decibel-pótdíj jár.
Ez volt az oka a palack rezonanciájának! A palack megpróbálta kompenzálni az elveszett decibeleket, „visszapumpálni” a csendbe a hiányzó hangot, de a Hivatal most ennek a „kompenzációnak” is a nyomára akadt. Az Antikváriust elöntötte a kétségbeesés. Egy ördögi körbe került: ha csend van, fizet, ha megpróbálja kompenzálni a csendet, akkor is fizet. Kezében a papírfecnivel, amely most már sokkal inkább tűnt egy végzetszerű ítéletnek, mintsem egy eltévedt lepkének, az Antikvárius körültekintett. A néma gramofon porosan ült a sarokban, mintha ő is hallgatózna. A falióra továbbra is mozdulatlan volt, de a percei mégis teltek, egy néma ítélet felé. Valami mintha megmozdult volna a bolt hátsó szobája felől.