183/4. Az antikvárium belseje — A kiegyenlített légkör

Mr. Henderson, a borítékból áradó hűvös leheletet magában érezve, végre elindult. A réz csilingelése a csatornából talán a városi vízművek egy eltévedt munkatársára utalt, aki épp egy eltört kulcsot dobott el dühében, vagy csak egy lefolyóban megakadt fémkupak volt. Semmi több. Ezt ismételgette magában, miközben sietős léptekkel közelített az antikvárium súlyos tölgyfa ajtaja felé. Az ajtó felett egy rézharang függött, melynek felülete olyan fényesen ragyogott, mintha minden reggel fényesítettek volna rajta, dacolva az idő és a por fogával.
Benyitott. A harang éles, mégis tompa csengéssel jelezte érkezését, mely mintha elnyelődött volna a por és a régi papír illatának sűrű, fojtogató elegyében. Az antikvárium belseje olyan volt, mint egy időkapszula, tele elfeledett történetekkel és tárgyakkal, melyek mindegyike suttogott valamit a múltról. A falakat könyvespolcok borították, plafonig érő tornyokban álltak a kötetek, melyek között csak szűk, kanyargós ösvények vezettek.
A légkör meglepően... *kiegyenlített* volt. Sem túl hideg, sem túl meleg. Mr. Henderson, a hőtani ellenőr, azonnal érzékelte ezt az anomáliát. Egy átlagos antikváriumban a hőmérséklet ingadozik, a huzat játszik a poros sarkokban, de itt valami rendíthetetlen, csendes egyenleg uralkodott. Mintha a levegő maga is egy statikus, régi pecsét alatt állt volna.
Az antikvárius, egy apró, őszülő úr, aki éppen egy pergamenlapot vizsgálgatott egy hatalmas, rézlámpával megvilágított asztal mögött, lassan felemelte a fejét. Szemüvege lecsúszott az orráról, és tekintetében semmiféle meglepetés, semmiféle kérdés nem tükröződött. Mintha Mr. Henderson érkezése is egy előre megírt fejezete lett volna az antikvárium időtlen krónikájának.
Mr. Henderson torka ismét összeszorult. A borítékot szorosabban fogta, és rájött, hogy a hideg már nem csak a papírból, hanem az ő saját ujjbegyeiből is sugárzik. Mintha a hőmérséklet-különbség kiegyenlítése már az ő testén keresztül is megkezdődött volna.