181/4. A cső jégvirágai — A befagyott egyenleg

Mr. Henderson a hirtelen rátörő hidegérzetben úgy érezte, mintha a hőtani egyensúly túlságosan is az épület javára tolódott volna el. Megpróbálta felmelegíteni a tenyerét, de ujjbegyei már alig reagáltak. A pultra meredt, ahol a főkönyv, most már közönségesnek tűnő bőrkötésében, nyugalomban pihent.
„Szóval... ez minden?” kérdezte végül, hangja fagyosan zörgött, mint szélben a száraz avar. „A számla rendezve?”
Az Antikvárius elmosolyodott, de mosolya hidegnek tűnt, akár egy üveg vitrin mögötti tárgy. „De még mennyire, Mr. Henderson! A hőtani egyenleg tökéletes. Az Ön hozzájárulása immár részét képezi az Antikvárium kollektív hőenergiájának. A főkönyv precízen rögzítette.”
Mr. Henderson bólintott, bár belülről remegett. Azt hitte, ez egy egyszerű tranzakció lesz, nem egy metafizikai adománygyűjtés. „És... mi történik most a hőmmel? Vagyis, a teámmal?”
„Ó, a teája!” Az Antikvárius szeme megcsillant. „Az most már nem a teája, Mr. Henderson. Az Antikváriumé. És mint ilyen, kering a rendszerben. Mint ahogy minden más hő, ami valaha is áthaladt e falakon. Nincs miért aggódnia. A főkönyv egyfajta termikus memóriabank. Rögzíti, tárolja és fenntartja az egyensúlyt. Mintegy garanciaként szolgál, hogy a befizetett energia sosem vész el, csupán átalakul.”
Ez a magyarázat, bár zavarba ejtő volt, megnyugtatónak hangzott, legalábbis elméletben. Mr. Henderson lassan felállt, megpróbálva visszanyerni méltóságát, ami a teával együtt párolgott el. A gondolat, hogy a hője valahol itt kering, kissé abszurdnak tűnt, de hát az egész hely az volt.
„Akkor... jó napot,” mondta Mr. Henderson, elindulva az ajtó felé.
„Viszontlátásra, Mr. Henderson!” szólalt meg az Antikvárius. Hangja lágyan zümmögött, mint egy jól olajozott óramű. „És ne feledje, a főkönyv mindig várja az újabb bejegyzéseket.”
Mr. Henderson megállt a küszöbön. Hirtelen egy tompa, távoli zümmögést hallott, mintha a falak mélyén valami ébredezne. A hideg, ami eddig csak a bőrén kúszott, most mintha a csontjait is áthatotta volna. Egy pillanatra visszafordult, de az Antikvárius már nem a pulton lévő főkönyvet figyelte, hanem egy réges-régi, rozsdás rézcsövet, ami az ajtó mellett futott felfelé a mennyezet felé. A cső felső részén vékony jégréteg kezdett kialakulni, mintha valami túlontúl hatékony hűtőrendszer működne a könyvek mögött.