179/8. A siettetett lazítás — A másodlagos kötelezettség

A fali számláló baljós kattogással indult meg visszafelé: harminc, huszonkilenc, huszonnyolc. Mr. Henderson bal keze beleremegett a jeges öntöttvas kulcs súlyába, ahogy a legközelebbi, zúzmarás rézcső csatlakozójához emelte a szerszámot. A hűtőérzékelő szorítása a jobb mutatóujján már a csontjáig hatolt, s a zúzmarás gőzsugár közeledte sem ígért semmi jót.
– Ha megengedi a tanácsot, a hatszögletű anker-csavart balra kell forgatnia – jegyezte meg az antikvárius, miközben kényelmesen hátralépett a pult védettségébe, s felpattintotta ezüst zsebóráját. – Bár a feszítés iránya a jelenlegi felületi hőmérséklettől függően változhat. Most tartunk tizenkilenc másodpercnél.
Henderson nem teketóriázott. A nehéz csavarkulcs fejét a szoros csavarfejre illesztette, majd teljes testsúlyával ránehezedett. A fém sikoltva engedett egy negyedfordulatot, de a számláló kíméletlenül pörgött tovább: nyolc, hét, hat... A túloldali szelepből gőz pöffent ki, ám a hűtőcsipesz továbbra sem engedte el az ujját.
Az utolsó másodpercben a csavarkulcs kattant egyet, s a szerszám visszavonhatatlanul rászorult a csőre. A fali nyílásból előlendülő mechanikus pofa végül elkerülte Henderson szabadon maradt bal kezét, de a nyílás melletti rézfedél felpattant, s egy apró, jégbe fagyott bilétát dobott a padlóra.
A feszültség egy pillanatra alábbhagyott, ám a fülke mélyén elhelyezett bronzharang halk, rekedt kondulással jelezte az újabb szakasz kezdetét.