160/2. A guruló alváz — A szervezett magánakció

A csengő tompa koppanással állt meg az üveg falánál. Henderson azonnal levonta a konzekvenciát: a csengő stílusa félreérthetetlenül tizenkilencedik századi polgári darab volt, ami kizárta a puszta véletlen lehetőségét.
„Mondtam magának” – fojtotta vissza a hangját Henderson, miközben igyekezett mozdulatlanná dermedni a bársony kosárban. – „Ez nem egy gyanútlan családi kirándulás. Egy magángyűjtő áll az egész mögött. A kölyök csak a futár.”
Az antikvárius a csengő felé sandított, majd gyanakvóan suttogott vissza: „Ha ez egy profi elrablási akció, miért egy használt cumisüveg és egy félig megevett ropi társaságában tartanak fogva bennünket?”
„Konspirációs álcázás!” – felelte Henderson méltóságteljesen. „A tökéletes rejtekhely mindig a szemünk előtt van.”
A babakocsi hirtelen meglendült, a kerekek aszfaltot értek, a fejük felett pedig mély férfihang szólalt meg: „Nézd csak, drágám, milyen aranyos kis vásári kacat van alul!”
Egy nehéz, gyűrűs kéz nyúlt le a hálóba. Ujjai a vitrin köré fonódtak, és egyetlen határozott mozdulattal kiemelték őket a ragadós szalvéták közül. A vakító napfényben a férfi egyenesen a szemmagasságába emelte a műanyag dobozt. A hüvelykujja ekkor hozzáért a doboz talpán lévő apró, fémből készült matricához, és a szerkezet mélyén egy finom rugó halk kattanással élesedett ki.