134/2. A hivatali előléptetés — A sárgaréz felülvizsgálat

A falióra nem ketyegett többé, inkább ütemes kattanásokkal adagolta a perceket. Az Antikvárius könyökén a sárgaréz perselyek kellemesen átmelegedtek. A várakozás nem volt kellemetlen; a 133/7-es számmal jelölt zsámoly ergonómiailag pontosan illeszkedett a gerincéhez, mintha eleve erre a pozícióra tervezték volna.
Amikor a pult alatti rejtett csőposta éles füttyel egy újabb réztokot lőtt a felületre, az Antikvárius szívét óvatos remény járta át. A minőségi átvétel láthatóan nem ért véget. Egy hivatalos irat gurult ki a hüvelyből: „Felülvizsgálati kérelem – Személyzeti előléptetés és átsorolás.”
A logika világos volt. Ha Henderson tölgyfa pulttá vált, és a teljes leltár lezárult, a rendszernek szüksége volt egy független revizorra. Az Antikvárius lassan felállt – ízületei lágyan szisszentek –, és a pult felé nyúlt. Az automatizált szerkezet készségesen kitárta a központi fiókot, amelyben egy nehéz, gravírozott pecsétnyomó pihent. A felirat rajta rövid volt: Főellenőr.
A férfi megelégedetten bólintott. Tehát mégis volt kiút a puszta tárgyiasulásból: a bürokrácia piramisán felfelé is vezetett út. Magabiztosan megmarkolta a réznyelet, és az űrlap aljára nyomta a vörös viaszt.
Ekkor a boltajtó feletti csengő élesen megszólalt. Az utcáról nem egy vásárló lépett be, hanem egy lábakon álló görgős láda masírozott be a küszöbön, tetején egy friss, még nedves tintájú leltári cédulával.