115/5. A sárgaréz nyomda — A hivatalos felderítés

A nyomda finom, mechanikus kattogással fordult meg a saját tengelye körül, mint egy precíziós óramű alkatrésze, majd döntő lendülettel a pult polírozott tölgyfájára sújtott. A tintapárna szaga – ami szúrós, lila gőz alakjában terjedt el a szobában – még a szegfűszeg édeskés aromáját is elnyomta.
– Látja? Hivatalos pecsét – suttogta az Antikvárius, miközben reszkető ujjakkal a pult szélét szorította. A fa felületén mély, lila nyomott minta izzott: „Ablakmentesítés és felderítési eljárás elrendelve”.
Henderson nem várta meg a folytatást. A feszítővassal határozottan a nyomda mellé bökött, de az apró sárgaréz szerkezet ruganyosan visszahúzódott a doboz mélyére, mintha csak egy jól nevelt teknős vonult volna vissza a páncéljába. A csomagolópapír magától visszahajlott a dobozra, a spárga pedig szorosan hurokra tekeredett a tetején, mintha a küldeményt fel sem nyitották volna.
– Felderítés? Mit akarnak itt felderíteni, amikor a hatodik polc még mindig harminc centivel lejjebb van a kelleténél? – hördült fel Henderson, és közelebb hajolt a friss tintafolthoz.
A lila minta azonban nem maradt szárazon. A tinta lassan beszívódott a fába, és a helyén a tölgyfa mintázata átrendeződött: apró, párhuzamos barázdák nyíltak meg a pult felületén, mint egy eltemetett mechanikus kártyaolvasó bemeneti nyílásai. Egy halk, fémes kattanás után a pult alatti legalsó fiók magától megindult kifelé.