107/7. Az irattári leltár — A hiánytalan egyensúly

Henderson nem bírta tovább a gyomra sürgető korogását. Úgy vélte, ha a házi leltár szerint a délutáni csirkeaprólékja még „függőben” van, teljesen méltányos, ha kompenzációként elveszi az íróasztalon heverő kekszet.
– Hozzányúlsz, és felborul az éves zárszámadás! – sziszegte az Antikvárius, miközben hátráló léptekkel próbálta felmérni a mennyezetig érő acélfiókok fenyegető dőlésszögét.
Henderson fittyet hányt a figyelmeztetésre. Feltépte a papírcsomagolást, és egyetlen határozott mozdulattal a szájába süllyesztette a száraz süteményt. A fémkazetták kattogása azon nyomban elhallgatott. A szobát síri csend ülte meg, amíg a rézcsőből, egy hangos gőzfuvallat kíséretében, apró fémpénz nem pottyant a gőzölgő teáscsészébe.
Henderson odaért, és óvatosan halászta ki a csillogó korongot. A rézbe vésett felirat kínos pontossággal így szólt: „A kalóriabevitel átrendezte a személyes tömegmátrixot. A kiürült leltári pozíció miatt az ajtó zárva marad, amíg egy újabb, pontosan hetvennégy kilós látogató nem lép az épületbe.”
Az irattári ajtó ekkor végérvényesen reteszre futott. Az Antikvárius halkan felsóhajtott, majd leült az egyik acélfiók szélére.
A rézcső oldalán apró, piros jelzőlámpa gyulladt ki, s a távoli folyosó felől egy nehéz, faelemekből álló teherlift lassú, láncos nyikorgása indult meg felfelé.