105/8. A kitárt tölgyfa szekrény — A közvetlen iktatás

A kitáruló ajtó mögött nem dohos iratcsomók lapultak, ahogy azt Henderson várta volna, hanem egy apró, sárgarézből és csiszolt üvegből épített futószalag. A finom mechanika halk zümmögéssel apró, sorozatszámmal ellátott facsapokat mozgatott balról jobbra, tökéletes kimértséggel.
– Íme, a közvetlen iktatás! – mutatott a szerkezetre az Antikvárius, miközben elégedetten megigazította a szemüvegét. – Nincs több felesleges bürokrácia, Henderson úr. A ház közvetlenül a saját faanyagába könyveli el az illetékeket.
Henderson közelebb lépett, és feszülten figyelte a folyamatot. A futószalag végén egy apró, rugós rézkalapács ritmikusan lecsapott, és a facsapokat egyesével mélyebben beékelte a szekrény hátlapjába. Minden egyes koppanásnál a szoba padlódeszkái megrázkódtak egy kissé, mintha az épület fizikai struktúrája magába szívná a levont összegeket.
A legutolsó csap beütése után a szerkezet aljából sötét, olajos folyadékkal teli üveghenger emelkedett ki. A henger üvegfalába egy ismerős, szomszédos utca nevét vészték bele, s benne az olaj felszínén apró, rézből készült úszó emelkedett fel s süllyedt le ütemesen.
Ekkor a szekrény mélyéből hűvös, száraz légáramlat csapott ki, amely frissen gyalult fa és régi pecsétviasz összetéveszthetetlen illatát hozta magával.