105/1. A rézolajozó — A vállalati juttatás

A fémhenger tompa koccanással állt meg a sárgaréz pulton, s fedele ruganyos pattanással nyílt ki. Odabent nem pénz vagy hivatalos papír lapult, hanem egy apró, sárga rézolajozó flakon, valamint egy pár vastag, kopott marhabőr munkáskesztyű.
Henderson tétován benyúlt a hengeres tartóba. Ujjai átkulcsolták a hideg rézedényt, amely azonnal halk, elégedett csobbanással nyugtázta a kontaktust, jelezve, hogy a benne lévő kenőanyag felmelegedett a hőtől.
– Látja? – mutatott rá elégedetten az Antikvárius, miközben óvatosan kiemelte a marhabőr kesztyűket. – A gép máris elismerte a felkészültségét. Ez a rendszer nem pazarolja az időt elméleti vitákra. A kenési terv pontos, a feladatkör pedig tökéletesen világos.
– De én nem kértem olajozót – mondta Henderson, miközben a kesztyű simára koptatott tenyerét tanulmányozta. A tiszta bőr illata furcsán keveredett a szívkapuja mögül áradó, finom gőzpárával. – És miből kellene előteremtenem a havi kopási illetéket?
– Természetesen a munkaerő-hatékonyságából – felelte derűsen az öreg, s a pult alsó rekeszéből előhúzott egy tisztításra váró, gőzzel hajtott ingaórát. – Minden meghúzott csavar után két penny jóváírás jár a saját karbantartási számláján. Amennyiben túlteljesít, a hónap végén akár egy új bordabiztosító rugóra is futhatja.
Henderson felhúzta a kesztyűt. A bőr tökéletesen simul a csuklójára, miközben a pult alatti sötét nyílásból halk horkantással egy újabb, rozsdás fogaskerék-készlet gurult elő.