104/1. A műszakváltó csengő — A pontos elszámolás

A sziszegő gőzcső alatti rézrésből hirtelen egy nehéz, kopott bőrborítású szerszámostáska pottyant ki a padlóra, pontosan Henderson lába elé. A táska szíjára csatolt sárgaréz bilétán apró, gravírozott betűk világítottak a lámpa fényében: „Leltári szám: 0042. Elzálogosított karbantartó egység – Napi használatra.”
Az Antikvárius tisztelettudóan megköszörülte a torkát, és óvatosan hátrált egy fél lépést, mintha attól tartana, hogy a zálogtárggyá minősített bérlő hirtelen extra raktározási illetéket von maga után.
– Nos, Mr. Henderson – jegyezte meg halkan, miközben igazított egyet a szemüvegén –, a tulajdonjogi helyzet legalább kristálytiszta. A nagyapja kétségkívül nagyra értékelte azt a teáskészletet.
Henderson mély sóhajjal hajoltan nyúlt a táskáért. A műszerek és olajozók között egy apró sárgaréz csengő pihent, amely ebben a pillanatban magától megszólalt: éles, fémcsengésű hangja betöltötte a hátsó szobát. A fali számláló azonnal szaporább kattogásba kezdett, s a padlószint alatti csővezetékből újabb gőzsugár csapott ki, megvilágítva a szoba sarkában futó sínpárat.
– A negyedik emeleti nyomásszabályozó – mondta Henderson különös, mechanikus nyugalommal, miközben gépiesen az övére csatolta a villáskulcsot. – A kamatterhet azonnal törleszteni kell.
Az Antikvárius némán bólintott, és előzékenyen kitárta a hátsó szoba ajtaját a szolgálatba lépő zálogtárgy előtt.