102/1. A gőzölgő feketekávé — A frissített munkakör

Henderson megtörölte a szemüvegét, és a vakolatból kiálló sárgaréz csővezetékre nézett. A szerkezet meggyőző halksággal sziszgett, majd a kinyúló kis tálcára egy gőzölgő, finom porceláncsészét helyezett, tele sötét, illatos feketével.
– Tejszín nélkül – jegyezte meg Henderson csendesen, s miközben elvette a csészét, észrevette a csészealj alá csúsztatott kis sárgaréz táblácskát. A gravírozás friss volt, szinte még meleg: Üzletvezető-helyettesből előléptetve: Vezető Antikvárius. Napi munkaidő: határozatlan.
A parketta rései közben teljesen bezáródtak, elfedve az előző tulajdonos távozásának nyomait. A bolt csöndjét csak a falakban futó fogaskerekek halk, szimfonikus kattogása törte meg. Henderson ivott egy kortyot a kávéból. Meglepően jó volt, éppen olyan keserű, amilyet a csővezetékes automatáktól elvár az ember.
Ekkor a bejárati ajtó feletti rézharang megcsendült. Az utcáról egy gyanakvó tekintetű úriember lépett be, karja alatt egy gondosan selyempapírba csomagolt, szögletes tárggyal.
– Jó napot – mondta a jövevény, s óvatosan körülpillantott. – Egy negyvenéves családi záloglevelet szeretnék beváltani. Ha jól tudom, a kamatmentes periódus ma jár le.
Henderson letette a csészét, kiegyenesítette a tartását, és professzionális mosollyal a pult mögé lépett.
– Természetesen – válaszolta nyájasan. – Kérem, helyezze a tárgyat a rézkeretes felületre. A rendszerünk azonnal elvégzi az önműködő illeték-kalkulációt.
A mennyezet egyik sarkából ekkor halk, fémlemez-csikorgás hallatszott, mintha egy újabb csapóajtó rugója feszült volna meg.