Véget nem érő történet

2222 · Cső-Mária

Vörös vészfényben

A vörös vészfény ütemes villogásában János ujjai görcsösen fonódtak Alinda csuklójára. A szorítás fájdalmas volt, mégis az egyetlen szilárd pontot jelentette a vibráló sötétségben. Az öregember nehéz, csoszogó léptei és rekedt szitkozódása alig néhány méterre tőlük visszhangzott a fémfalak között.
– Engedj el, megfojtod a kezem! – sziszegte Alinda, de nem rántotta el magát. Haragvó tekintetük a félhomályban találkozott. János arcán a dühöt egy pillanatra felülírta a kiszolgáltatottság; nemcsak a Kolónia büntetésétől félt, hanem attól is, hogy elszakadnak egymástól.
– Ha most elválik az utunk, soha többé nem talállak meg ebben a labirintusban – suttogta a fiú, és feszült vonásai mögött felsejlett a kétségbeesett ragaszkodás. Alinda dühösen, mégis megadóan biccentett. A düh most nem egymás ellen, hanem a mindent gúzsba kötő rendszer ellen irányult, amely még az egymásba kapaszkodást is bűnnek tekintette.
A csattogó léptek irányt váltottak, az ősz hajú alak közvetlenül a hátuk mögött dörömbölt egy fémdobozon. János finoman meglökte Alindát egy keskeny, kábelekkel teli szellőzőrés felé, amely az L-lakószektor mélyébe vezetett. Ez a közös döntés, a hallgatag szövetség végleg megpecsételte a sorsukat. Egymást segítve, szorosan egymáshoz simulva csúsztak be a szűk folyosóra, miközben a dühös öregember kiáltásai lassan elenyésztek a generátorok tompa morajlásában.
Ebben a részben

Szereplők

  • alinda
  • egy-oregember
  • janos-g534

Helyszín

  • generator-egyseg

Előző jelenet szereplői

  • alinda
  • egy-oregember
  • janos-g534

Folytatás

Részvétel

Részvétel

A művelethez belépés kell.

A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.