Tiltott rezdülés — új hang

Alinda berántotta a nagymamáját a fülke szűk, párás homályába, elfedve magukat a folyosón gyülekező, gyanakvó tekintetek elől. A szomszédos cellában az új lakó már a csomagjait pakolta, de Alindát most nem a légiós idegen tette nyugtalanná, hanem egy sokkal veszélyesebb gondolat, ami napok óta marta a mellkasát.
– Nagyi, láttam őt ma a generátornál – suttogta a lány, miközben az idős nő kézfejét szorította. A hangja remegett, de a szemeiben konok tűz égett. – L656-ot. Közel jött a szalaghoz. Rám nézett, és nem fordította el a fejét, amikor áthaladt az Őrszem.
A nagymama arca azonnal elfehéredett. A feszültség, amit az imént a tizenhetes cella körüli moraj váltott ki belőle, egyetlen pillanat alatt fagyott riadalommá. Megragadta Alinda csuklóját, éles, csontos ujjaival szinte belévájva a bőrbe.
– Hallgass! – sziszegte, és kétségbeesetten nézett a csővezeték irányába, mintha a falak is hallgatóznának. – A Generátor egységekben nincs helye az ilyesminek. Tudod a törvényt. A kötődés luxus, Alinda. A tiltott érzésért nem átnevelés jár, hanem a regisztráció törlése.
– De ő más! – vágott közbe Alinda halkan, mégis élesen. – Ugyanaz a hiány van a tekintetében, mint a tiédben, amikor a régi világról mesélsz. Képes lennél elhinni, hogy mindent kiirtottak belőlünk?
A nagymama szeme megtelt könnyel. Lassan megsimogatta a lány hideg arcát; a düh és a féltés harcolt a tekintetében. Ebben a sötét sarokban a kettőjük közötti néma bizalom volt az egyetlen melegség, ami még védte őket a kolónia fojtogató gépies rendjétől.