2222 · Pedál-János
Az idegen érkezik
Alinda szavai súlyosan lógtak a levegőben. A nagymama elfordította a fejét, arcán az ismerős bánat és a makacs megadás vonásai keveredtek. Tagadhatatlan volt Alinda fiatalos dühének igazsága, egy olyan igazság, amit ő maga is rég eltemetett az önfenntartás vastag rétegei alá. Ám mielőtt válaszolhatott volna, halk, idegen zaj tört fel a folyosó távolabbi végéből.
Nem a kolónia megszokott zúgása vagy a dinamókból szűrődő távoli moraj volt. Egy kaparás, egy húzó hang, amit tompa puffanás követett, szokatlanul hangos ebben a hirtelen támadt csendben. János, aki még mindig a csővezeték árnyékában figyelt, felkapta a fejét. Kovács és Marika-g108 a fülkéik ajtajánál reszketve, de ellenállhatatlan kíváncsisággal kémleltek ki.
Egy magas, szikár alak lépett a szektorba, hátán egy méretes, durva vászontáskával. Arca barázdált volt, tekintete éles, de fáradt. Nem viselte a kolónia lakóira jellemző, kopott, egységes ruházatot; ruhája idegen anyagnak tűnt, sötét, praktikus és foltokkal tarkított. Mellkasán egy kis, fakó jelvény csillant meg, alig láthatóan.
Ahogy közelebb ért, a kolónia lakói visszahúzódtak fülkéik menedékébe. Alinda is megborzongott, de a dac nem hagyta, hogy elforduljon. A nagymama kezét ösztönösen Alinda felé nyújtotta, mintha meg akarná védeni a lányt valami ismeretlentől.
Az új jövevény megállt a tizenhetes számú fülke előtt, amely hónapok óta üresen állt. Lehajította táskáját, ami tompa puffanással ért földet, és körbenézett. A tekintete elidőzött Alindánál, majd a nagymamán. Egy pillanatig úgy tűnt, mintha megszólalna, de csak egy mély sóhaj hagyta el az ajkát.
„Valóban azt mondják, a légióban szolgált” – suttogta a nagymama remegő hangon, mintha Alinda kérdésére válaszolna. „Olyan, aki látott kívülállót. Más, mint mi.”
Alinda nem válaszolt. A légió… az a külvilág, amiről a nagymama mesélt, a szabályok nélküli vad, ismeretlen hely, ami annyira más volt, mint a betonfalak közé zárt életük. Vajon egy ilyen ember hozhat változást, vagy csak még nagyobb veszélyt jelent? A kolónia napirendje most egy új, kiszámíthatatlan elemmel bővült.
Nem a kolónia megszokott zúgása vagy a dinamókból szűrődő távoli moraj volt. Egy kaparás, egy húzó hang, amit tompa puffanás követett, szokatlanul hangos ebben a hirtelen támadt csendben. János, aki még mindig a csővezeték árnyékában figyelt, felkapta a fejét. Kovács és Marika-g108 a fülkéik ajtajánál reszketve, de ellenállhatatlan kíváncsisággal kémleltek ki.
Egy magas, szikár alak lépett a szektorba, hátán egy méretes, durva vászontáskával. Arca barázdált volt, tekintete éles, de fáradt. Nem viselte a kolónia lakóira jellemző, kopott, egységes ruházatot; ruhája idegen anyagnak tűnt, sötét, praktikus és foltokkal tarkított. Mellkasán egy kis, fakó jelvény csillant meg, alig láthatóan.
Ahogy közelebb ért, a kolónia lakói visszahúzódtak fülkéik menedékébe. Alinda is megborzongott, de a dac nem hagyta, hogy elforduljon. A nagymama kezét ösztönösen Alinda felé nyújtotta, mintha meg akarná védeni a lányt valami ismeretlentől.
Az új jövevény megállt a tizenhetes számú fülke előtt, amely hónapok óta üresen állt. Lehajította táskáját, ami tompa puffanással ért földet, és körbenézett. A tekintete elidőzött Alindánál, majd a nagymamán. Egy pillanatig úgy tűnt, mintha megszólalna, de csak egy mély sóhaj hagyta el az ajkát.
„Valóban azt mondják, a légióban szolgált” – suttogta a nagymama remegő hangon, mintha Alinda kérdésére válaszolna. „Olyan, aki látott kívülállót. Más, mint mi.”
Alinda nem válaszolt. A légió… az a külvilág, amiről a nagymama mesélt, a szabályok nélküli vad, ismeretlen hely, ami annyira más volt, mint a betonfalak közé zárt életük. Vajon egy ilyen ember hozhat változást, vagy csak még nagyobb veszélyt jelent? A kolónia napirendje most egy új, kiszámíthatatlan elemmel bővült.
Ebben a részben
Szereplők
—
Helyszín
—
Előző jelenet szereplői
- alinda
- janos-g534
- kovacs
- marika-g108
- nagymama
- orszem
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.