Kiszivattyúzott erő

János egyetlen ugrással a fülke sarkában álló falipedálhoz lépett. A nehéz acélkarok ellenállása azonnal megrántotta a vállát, de vadul hajtani kezdte a szerkezetet, hogy a falba épített ellenőrző egység ne szabotázst, hanem fokozott emberi energiatermelést mutasson. A homlokáról dőlt a hideg verejték, az izmai görcsbe rándultak – a kolónia mohó hálózata szomjasan szívta a testéből az utolsó kalóriákat is.
– Állj le, János, belehalandó! – szisszent fel Alinda, miközben az ajtó alatti résen benézett egy Őrszem vörös pásztázó fénye.
A fiú nem állt meg. Lábai vakon küzdöttek a fém hajtókarral, tüdeje sípolt. A wattmérő mutatója lassan átlendült a biztonságos zónába, elfedve a szellőzőakna hőcsapolását, de az ára János saját fizikai kimerülése volt. A kolónián a hús és az vér nem volt más, mint kiszipolyozható bio-fűtőanyag.
Az Őrszem nehéz léptei felőrlő lassan elhaladtak a tizennégyes fülke előtt. Amikor a fémkarok végre leálltak, János tehetetlenül roskadt a betonra, mint egy elhasznált alkatrész.
– Ez nem élet – suttogta Alinda a sarkukban kuporgó nagymamának, miközben letérdepelt a fiú mellé. Tekintete kába álmodozássá lágyult a kimerültség közepette. – Ma reggel láttam L656-ot a generátoroknál. Ő is alig állt a lábán a pedálok után... mégis rám mosolygott. Olyan más, mint a többiek.
– Halkabban, gyermekem – intette le a nagymama riadtan. – A tiltott érzés veszélyesebb a hálózati szabotázsnál. A Kolónián büntetik a szerelmet. Ha az Őrszemek megtudják, mit érzel L656 iránt, mindkettőtöket a végső kiszáradásig hajtatnak a dinamóknál.
– Tudom – bólintott Alinda elszoruló torokkal. – De ha nem gondolok rá titokban, ha nem őrzöm őt magamban, akkor végleg belém fagy a lélek, és én is csak egy kimerülő akkumulátor maradok.