Impulzus a hálózatban

A fémes csikorgás visszhangja bejárta a csarnokot: az Őrszem-3 nehéz, hidraulikus lábai már a felső rácsozatot taposták. Nincs sok idejük. Alinda rángatni kezdte János kabátujját, de a férfi tekintete rászegeződött a lezárt vezérlőpult alsó kapcsolódobozára.
A porlepte rézlemez mögött vastag, megcsapolt kábelfonatok húzódtak, amelyeken elszórtan kézzel karcolott jelek látszottak. Nem a rendszer hivatalos kódjai voltak ezek, hanem a régi munkások titkos szimbólumai: egy áthúzott fogaskerék és három rövid vágás. János rájött, hogy nem ők az elsők, akik idáig eljutottak, és meglátták az igazságot.
„Nem menekülhetünk el úgy, hogy mindent érintetlenül hagyunk” – suttogta János. Előhúzott a zsebéből egy élesre fent rézcsavart, és a fő áramelosztó biztosítóreteszéhez nyúlt. Nem rombolni akart; a csavar hegyével átkötötte a biztonsági kört, majd határozott mozdulattal beékelte a csatlakozót.
A sárgásan derengő csövekben egy pillanatra megtorpant a folyadék lüktetése. A fővezeték vibrálása megváltozott: a megszokott egyenletes zúgás helyett három ütemes, éles impulzus szaladt végig a kábeleken, egyenesen az L-lakószektor fali lámpái felé. Ez nem volt elég ahhoz, hogy a rendszer általános riasztást adjon ki, de a dinamóknál görnyedő munkások számára egyértelmű jel volt: valaki hozzányúlt a központhoz.
„Gyerünk!” – húzta el Alindát a pulttól. Bevetődtek a csővezetékek mögötti szűk szervizaknába, pont abban a pillanatban, amikor az Őrszem-3 vörös vizuális érzékelője pásztázni kezdte a csarnok rozsdás padlóját.