Éjszakai őrjárat az L szektornál

Alinda gondosan elrejtette a papírost a kezeslábasa bélésébe. L656 csak egy józanító bólintással búcsúzott tőle a C szektor elágazásánál, mint aki pontosan tudja, hogy a szintetikus zabkása és a szigorított takarodó nem hagynak sok teret a felesleges romantikának. Alindának azonban nem volt ínyére a józan ész.
Ahelyett, hogy a C szektorbeli kényelmes, ám állandóan nyirkos zárkájába vonult volna vissza aludni, a kötelező villanyoltás után kiosont a főfolyosóra. A pedálozástól sajgó combjai nem épp egy bátor szökési kísérletért kiáltottak, de János üzenete után képtelen volt egy helyben ülni. Az L lakó szektor határa felé vette az irányt, ahol a pletykák szerint a dinamócsarnok zúgása még a gondolatokat is elnyomta.
A határfolyosó sarkánál azonban megtorpant. A zártautomatika kapuját nem a szokásos álmos karbantartó-dronok őrizték, hanem két felajzott Őrszem, akik olyan buzgón pásztázták a rozsdás vaskaput, mintha legalábbis dupla kalóriaadagot ígértek volna nekik túlórára.
– Nem igaz, hogy még ilyenkor is a nyakunkon lógnak – mormolta a fal tövében lapuló egy-oregember, aki dühösen méregette a lézerfényeket, miközben Marika-g108 a háta mögött szorgalmasan remegett a félelemtől.
Alinda a hideg betonhoz lapult. Az L szektor alig ötven méterre volt, de a Sentinellek ritmikus keresőfényei láttán világossá vált: ma éjjel a szerelmet nem adják ingyen, pláne nem a kolónia megszokott tarifájával.