Az utolsó pulzus

A szikrázó kábelköteg kitépése vakító, kék ívfénnyel rázta meg a szűk alagutat. A Hálózat visszatápláló feszültsége végigsöpört a csatlakozón, csakhogy János egyetlen kétségbeesett ugrással tolta el Alindát a szekrénytől, saját testével fogva fel a halálos kisülést.
A férfi megfeszülő izmokkal dőlt a nedves betonra. A mellkasára rögzített gépies bio-monitor szaporán csipogott, majd egyetlen nyújtott, éles sípolásban dermedt meg. Az Őrszemek vörös keresőfénye elborította a mozdulatlan alakot, s a mennyezeti hangszórókból azonnal megszólalt a gépies ítélet: „G-534-es bio-egység élettani funkciói megszűntek. Biomassza-visszanyerési eljárás elindítva.”
Alinda a földön fekve, zihálva nézte a férfit. János nyitott szemében még ott vibrált a meleg, eltemetett emlékek fénye – az a tiszta emberi kötődés, amiről a nagymamája mesélt egykor a régi idők kapcsán. A halál hirtelen és hideg érintése fojtogató súllyal telepedett a lezárt járatra.
Az elosztócsomópont sötétbe borult: Alinda saját azonosítója végleg kikerült a Kolónia nyilvántartásából, de a függetlenség ára János élete volt. Az Őrszemek mechanikus karjai megindultak a mozdulatlan test felé, mit sem törődve a lány elfojtott zokogásával. Alindának fel kellett állnia a porból, mielőtt a szondák őt is elérnék.