Az elosztó ítélete

Ahogy mélyebbre nyomultak a lezárt járatban, a rozsdás csővezetékek közt vibrálni kezdett a fal. Vörös pászmák hasítottak át a szellőzőrácsokon: az Őrszemek nem csupán keresték a megszakadt jelet, hanem életbe léptették az automatizált Őrszem-ítéletet. A Kolónia központi direktívája szerint az engedély nélkül levált bio-egység már nem termelő elem volt, hanem azonnal begyűjtendő hulladékkapacitás.
– A főelosztócsomópont alig pár méter – sziszegte János, és szorosan a nyirkos betonhoz lapult, ahogy egy nehéz fémszonda gurult el felettük a felső szervizhídon. – Ha az Őrszemek leolvassák a testhődet, a hálózat nem kérdez. Áramtalanítják a szektort és lecsapolják a maradék testenergiát.
Alinda szíve a torkában dobogott, de tekintete a falon lévő szikrázó kapcsolószekrényre szegeződött. A mennyezeti hangszórókból gépies, éles sziréna szólalt meg: „Bio-azonosító megszakítása észlelve. Energetikai veszteség pótlása: azonnali semlegesítés.” Az Őrszemek keresőfénye eléri a kanyart.
Alinda nem tehetett másként. A félelem szorításában, a nagymamájától örökölt makacssággal lépett a páncélozott szekrényhez. Nem hallgatott János óvatosságra intő szavaira: megragadta a központi elosztó forró kábelkötegét, hogy végleg elvágja a saját Hálózati azonosítóját a Kolónia központjától.