Az új lakó

Janos hirtelen felrezzent, szemei kitágultak. „A hegy lábánál… a régi víznyelő közelében. Egy magányos fa van előtte, régóta elszáradt.” Szavai rekedtek voltak, alig hallhatóak. A bio-csatlakozója halványan pulzált a nyakán, mintha minden egyes emlékfoszlány egy darabka életerejébe került volna. Alinda megmarkolta a kezét, és érezte, ahogy Janos ujjai hidegen és erőtlenül simulnak az övéi közé. A félelem ismét markolta, de a nagymama reményteli szavai visszhangoztak benne: a test saját erejéről, a kinti életről. Nem adhatják fel.
Elindultak. A felszíni perem szélénél, ahol a kolónia falai meredeken szakadtak le, elhagyták a biztonságot jelentő, mégis fojtogató védelmet. A szürke táj rideg valósággá vált. A szél felkorbácsolta a porhót, éles kristályokat vágva az arcukba. Janos nehezen vette a levegőt, minden lépés megpróbáltatás volt. Alinda támogatta, erejét adva neki, miközben maga is a kinti világ veszélyeivel szembesült, a hálózat védelme nélkül. Az L-szektor, amelyről a nagymama beszélt, nem egy szektor volt a falakon belül, hanem egy elképzelt, szabad terület, ahol az ember még ember lehetett.
Órákig tartó vánszorgás után, amikor a nap már csak egy halvány foltként pislákolt a horizonton, feltűnt előttük egy domb körvonala. Rajta egy magányos, megkopott sziluett, egy régi, elszáradt fa, ahogy Janos mondta. Ahogy közelebb értek, a fa mögött kirajzolódott egy apró, düledező ház, amelyről a nagymama mesélt. Falai repedezettek voltak, ablakai hiányoztak, de a kéményből halványan füst szállt fel. Valaki volt ott. Nem az üres rom, amire számítottak. A ház nem volt elhagyatott.
Ahogy beléptek az udvarra, egy magas, sötét alak lépett ki a házból. Arcát ráncok szabdalták, tekintete éles volt. Idegen volt, nem tartozott a kolónia ismert lakói közé. A férfi megállt a küszöbön, lassan végigmérte őket, és hidegen ennyit mondott: „Mi járatban vagytok errefelé? Ez már nem senki földje.” Hangjában fenyegetés és valami megfoghatatlan nyugalom keveredett. Az új lakó. Janos összerándult mellette, ahogy Alinda szemébe nézett. A félelem, ami addig csak a hálózat büntetésétől szólt, most egy másik, ismeretlen, emberi veszélytől markolta őket.