Az új beszállásolt

A fém rácsajtó csikordulva vágódott ki, megszakítva a műszakváltás utáni óvatos csendet. Egy tagbaszakadt, idegen alak lépett be a hálókörlet szűk terébe, nehéz, kopott bakancsának koppanása visszahangzott a nyers betonfalak között. A kirendelt új lakó, a 84-es alany néven nyilvántartott férfi magabiztos, kimért mozdulatokkal dobta le a zsákját az egyik üres fekhelyre.
– Ettől a perctől ez az én körletem is – jelentette ki nyers, rekedtes hangon, végigmérve a megriadt társaságot. – Odalent, a külső védelmi légióban szolgáltam, ott nem volt helye a lazításnak. Ha valaki megpróbálja kijátszani a kolónia szabályait, velem gyűlik meg a baja.
Kovács hátrahőkölt, szemeiben azonnal úrrá lett a rettegés. János feszülten lépett előre, testével takarva a Nagymamát, aki szorosan magához húzta a kabátja ujját. Az új jövevény merev tartása és hűvös tekintete azonnal szétzúzta az imént megszületett csendes bizalmat; látszott rajta, hogy a felettesek elvárásait tekintette az egyetlen törvénynek.
– Itt megvan a magunk rendje – jegyezte meg János halkan, de szigorú éllel a hangjában, miközben a férfi szándékait próbálta felmérni. – Csendben tesszük a dolgunkat.
A jövevény gúnyos mosolyra húzta a száját, és lassan a falra szerelt szintmérő felé lépett. A levegő megfagyott a körletben; egyetlen gyanakvó jelentés elég lett volna ahhoz, hogy mindannyiuk sorsa megpecsételődjön.