Az örökölt valóság kapujában

Alinda tekintete a tátongó rések felé fordult. Ezek a nyílások nem csupán sötétséget rejtettek, hanem évtizedek, sőt, generációk óta őrzött titkokat. A Kolónia, melyet 2050 óta hívtak otthonuknak, nem csupán falak és csövek halmaza volt, hanem egy örökölt valóság, ahol az "előtte" fogalma már csak homályos mese, a Nagymama halk suttogásaiban élt tovább. Alinda most érezte igazán, hogy a családja nem egyszerűen itt született és élt, hanem beleszületett egy szisztematikus, generációkon átívelő fogságba, ahol a szabadság gondolata maga is egy veszélyes luxus volt.
János maga is a rések felé pillantott. G302 halála égető sebet hagyott benne, de Alinda elszánt tekintetében most valami újat látott, ami túlmutatott a fájdalmon. A halál itt, a Kolóniában, nem egyedi tragédia volt, hanem a rendszer része, egy kimutatás a „túlterhelt hálózat” kompenzációjáról, ahogy Kovács mondta. János érezte, hogy a Kolónia 2050 óta zajló működése olyan mechanizmusokat szült, amelyek az emberi élet értékét is átírták. A vágó a kezében súlyosabbnak tűnt, nemcsak a g302 miatti teher, hanem a jövő bizonytalansága miatt is.
Kovács megköszörülte a torkát, és L656-ot még szorosabban magához ölelte. A kisfiú reszketett, tekintete üres volt. „Menjünk tovább” – mondta Kovács rekedten, mintha a szavai is megfagytak volna a kollektorok hideg levegőjében. „Valaminek lennie kell… valami másnak.” Az ő reménye nem a lázadás szikrájában égett, hanem a puszta túlélésben, abban, hogy talán van még olyan zug, ahol nem kell minden nap a rendszer fogaskerekeként élni.
Alinda elindult az egyik legnagyobb rés felé, mely mögött csak vaksötét tátongott. Nem félelem hajtotta, hanem az öröklött fogság súlya és a Nagymama meséinek visszhangja. A Kolónia régen, még a 2050-es évek elején, talán menedéknek indult, de mára börtönné vált. „Hogy lesz az ember?” – kérdés, ami nemcsak G302 halálával, hanem a Kolónia egész történetével együtt visszhangzott a tudatában. „Mi lesz vele?” – ez már nem egy elméleti kérdés volt, hanem a saját családjának és minden lakó sorsa. A sötét járatok mélye ígéretet hordozott, hogy talán ott, ahol a Kolónia rendje a legkevésbé hatol el, megtalálható valami, ami még emlékezik a napfényre.