Az L-szektor határa

A szervizakna nyirkos torkolata végül egy eldugott szerelőfolyosóra torkollott, közvetlenül az L-lakó szektor határán. Az alacsony mennyezetű járatban vibrált a feszültség: a falak mögül az energiaáramlás tompa zúgása hallatszott, mintha a kolónia maga is nyögne a túlterhelt hálózat súlya alatt. Alinda szíve hevesen vert. Bár a félelem jéghidegen szorította a mellkasát, a friss levegő íze még mindig ott bujkált az ajkán, és megmásíthatatlan elhatározás ébredt benne.
Míg János és a többiek a kábelek biztonságos átkötésével voltak elfoglalva, Alinda halkan kilépett az árnyékok közül. Éjszaka volt, a kolónia kötelező pihenőideje, amikor a C-szektor lakói általában a kabinjaikban dermedtek csendbe. Ő azonban nem tudott visszatérni a pedálgépek sivár világába. Az L-szektor sötétbe burkolózó kapuja felé indult, hogy megkeresse szerelmét, akitől hónapokkal ezelőtt választották el a szigorú beosztások. Hinni akarta, hogy a szellőzőből érkező friss huzat neki is elhozza a megváltó reményt.
A szektor bejáratánál azonban megtorpant. A homályból két robusztus páncélzatú Őrszem lépett elő, vörösen izzó optikáik hideg fénnyel pásztázták a folyosót. A fegyverek fémhangú kattanása végigvisszhangzott a szűk térben, elvágva Alinda útját. A katonák riadt feszültsége tapintható volt; az elosztónál rögzített energiaingadozás miatt ők is zaklatottan figyelték a sötétséget.
Alinda visszahúzódott egy oszlop mögé, de tekintetét nem vette le a zárt rácsokról. A fenyegető árnyak ellenére a mellkasában felizzott valami elfojthatatlan melegség. Tudta, hogy a járat már kinyílt, és a szabadság szele előbb-utóbb az L-szektor átjáróit is átjárja majd.