Az L-szektor falánál

A C-szektor nyomasztó csendjében a kolónia megszokott, gépies morajlása fogadta őket. Alinda alig érzékelte a lábai alatt a hideg vasrácsot, ujjai még mindig L656 kihűlő bőrét keresték a képzeletében. A lány tudta, hogy a szabványos pihenőidőben minden mozdulat büntetést von maga után, mégsem volt képes a szűk cellájában maradni. Nagymama egykori, fojtott szavai kísértették: a régi világban az emberek eltemették a halottaikat, s emléket állítottak nekik. A Kolóniában viszont a halál csupán törölt kvóta volt.
Ahelyett, hogy elernyedt volna a szigorúan porciózott alvásidőre, Alinda kiszökött a C-szektor biztonságából, s átosont a sötét összekötő folyosókon az L-lakó-szektor felé. János-G534 tisztes távolságból követte. A férfi arca sápadt volt a rettegéstől, de nem merte magára hagyni a lányt az éjszakai tilalom idején.
Alinda L656 egykori lakókörletének nyomait kereste, egyetlen megfogható jelet abban a rideg gépezetben, amely elnyelte a fiút. Az L-szektor vastag, rozsdás zsilipkapujához érve azonban megtorpantak. A járatot a felderítő Őrszemek fémes árnyai torlaszolták el. Vörös érzékelősugaraik lassan söpörtek végig a szűk átjárón, hermetikusan elzárva a lezárt szektort.
Alinda a nyirkos betonfalhoz lapult. Szíve hevesen vert a tehetetlen dühösségtől, miközben rádöbbent: a Kolónia nemcsak L656 testét vette el, de még a gyász joga elől is eltorlaszolja az utat.