Az ismeretlen léptei

A vészgenerátor tompa zúgással éledt újjá a megbúvó fülke falai mögött. Vöröses, pislogó derengés árasztotta el az elfeledett járat sötétjét, megvilágítva a nyirkos betonszegélyeket. János a sípoló vezérlőpult fölé hajolt, miközben Alinda a szervizalagút elágazásánál megtorpant. A falakból nemcsak a villamos ívek sziszegése hallatszott, hanem egy nehéz, kimért léptekből álló neszezés is.
A fülke bejárata előtti homályból egy idegen alak lépett elő. Az L-lakó szektorba nemrég áthelyezett új lakó volt az, akinek nyers, egyenes tartása messze eltért a taposómalomban megtört kolónialakók görnyedt mozgásától. Ráérősen igazította meg kopott, vastag szövetmagasítóját, s hűvös tekintettel mérte végig a szikrázó kábelköteget, majd Jánost és Alindát.
– A túlterhelés pillanatokon belül eléri az alsó elosztókat – mondta a férfi száraz, karcos hangon, amelyből teljesen hiányzott a rendszertől való megszokott félelem. – Az idegen légió sivatagi állomásain láttam utoljára ilyen vakmerő átkötést. Ha a főrelé kiold, az egész szektor sötétségbe borul, és a közös képviselő már a nyakunkon lesz.
Alinda gyanakodva lépett hátra, míg János a vésztartalék karját szorította. Az új jövevény váratlan feltűnése és a kolónián kívüli múltra tett nyílt utalása azonnal feszültséget szült a szűk térben; a felvillanó vészfények árnyékában világossá vált, hogy a hálózati zavar nemcsak az Őrszemek figyelmét vonzza ide, hanem az elfojtott indulatokat is.