Az ismeretlen járatok árnyékában

A szűk, elfeledett járatok hideg fémszaga hamar elnyomta a kolónia megszokott, olajos páráját. János óvatosan karjába vette Alinda ernyedt testét, miközben az új lakó a háttérben maradt, és éber pillantással pásztázta a sötétbe vesző csővezetékeket. Nem kapkodott; mozdulatai szokatlanul pontosak és fegyelmezettek voltak. Egyetlen megrettent, kiszolgáltatott lakó sem viselkedett így az L-szektorban az áramkimaradások után.
– Nem ez az első hely, ahol vadásznak rám – suttogta a jövevény, miközben könnyedén átemelte a nehéz szigetelőtáblát a járat szűkületén. – A külső zónákban megtanultam, hogyan kell láthatatlanná válni a felügyelők előtt. De ott nem voltak olyan lányok, akik a saját életüket adták volna egy ismeretlenért.
János bólintott, s egy oldalsó fülkéhez lépett, ahol a hálózat régi, manuális szelepei rozsdásodtak. Az új lakó habozás nélkül követte, és meglepő tapasztalattal nyúlt a vészleállító reteszhez, megakadályozva, hogy a fővezeték visszahűlése elárulja a búvóhelyüket. A mozdulat határozottsága elárulta: nem egyszerű fizikai munkásként került a kolónia ezen részére.
– Ha az Őrszemek törölték a számát, a rendszer halottnak tekinti – nézett Alindára a jövevény, majd átadott Jánosnak egy csőből mentett hűtőfolyadékot. – Most rajtunk a sor, hogy megmutassuk, mit ér ez a szabad örökség, ha már nem a gépek szabják meg a lélegzetünket.